Hirdetés

A jövőre is gondolnak a güdüci hegyikerékpár-versenyen

A Pricske csúcsa a nehezebb táv célpontja. A gyerekeknek és amatőröknek könnyebb dolguk lesz
Fotó: Köllő Edit Teréz

2019. július 11., 16:47

A Güdüc MTB hegyikerékpár-versenynek már komoly rangja van a sportág hazai kedvelői között, évről évre nő a részvevők száma. A rendezvény idei kiadására több mint kétszáz versenyzőt várnak. A profik számára is komoly kihívás lesz, de az amatőröknek is jó élményt biztosít a vasárnapi sportesemény. Ugyanakkor a legkisebbekkel is szeretnék megkedveltetni a sportolást.

2019. július 11., 16:47

„Mindenkit biztatok, nem kell félni a verseny nehézségétől, érdemes kipróbálni. Akinek van egy jobb kerékpárja, és ha hetente egyszer-kétszer veszi is elő, az is simán teljesíteni tudja az amatőröknek kijelölt 30 kilométeres távot” – hívta fel a figyelmet Vakaria Edit, aki párjával, Keresztes Zsolttal a verseny létrehozója és a kezdetektől társszervezője.

Hirdetés

Az amatőröknek szóló üzenet ugyanakkor nem kell távolmaradásra késztesse azokat, akiknek keményebb kihívásra van szükségük. Az 50 kilométeres táv a güdüci Vakaria tanyától a Pricske tetejére, 1554 méteres magasságba vezet, és összeadva ez több mint ezer méteres emelkedőt jelent. 

A korábbi években már ezt teljesítők közül vannak, akik azt mondják, hogy ez a legnehezebb táv az országban rendezett viadalokon.

Az amatőrként indulóknak a szervező még megjegyezte: nem kell attól sem félni, ha nem bírja valaki a tempót és csak hosszabb idő után tud célba érni. Nem is lehet mindenki számára cél a győzelem vagy a dobogós helyezés. Az ilyen versenyek mezőnyében 20–25 induló profinak számít, aki ebből él, és van kétszáz másik, aki kedvtelésből ül fel a biciklire. Nekik ez kirándulást, természetjárást, kikapcsolódást jelent, amit kár lenne kihagyni.

Galéria

Létezik emellett egy gyerekes családok számára kijelölt pálya is, ami mindössze 6 kilométer hosszú, minimális emelkedővel. Ennek célja az, hogy a legkisebbek is találkozhassanak a hegyikerékpár-versenyek hangulatával, láthassák a felnőtteket, és kedvet kapjanak ehhez a sportághoz – folytatta Vakaria Edit. Akik pedig ezt a sportágat választják és eredményeket szeretnének elérni, azokat segíteni fogják karrierjük elindításában – tette hozzá.

Szombaton terepszemle, vasárnap verseny

A Güdüc MTB 2019-es kiadásának első napján, szombaton 12 órától lesz lehetőség a pálya megismerésére, ami edzésnek is tekinthető, és vasárnap délelőtt indul a verseny. Reggel 8 és 9.30 között zajlik a benevezés, majd a technikai eligazítást követően 10 órakor indulnak az 50 km-es táv részvevői. 10.30-kor a 30 km-es táv és 11-kor a 6 km-es táv mezőnye vág neki az útnak. Várhatóan 16.30-kor kezdődik a díjkiosztó. Mindhárom távon díjazzák a legjobbakat, korosztályok szerint is.

•  Fotó: Köllő Edit Teréz Galéria

Fotó: Köllő Edit Teréz

Fontos tudnivaló, hogy a 18 év alatti részvevők benevezése a szülők írásbeli beleegyezésével lehetséges.

A védősisak viselete kötelező, enélkül nem állhat rajthoz a versenyző.

A versenytáv megtételére szánt maximális idő 5 óra a rövidebb és 6,5 óra a hosszabb táv esetében. Ennek túllépése esetén a versenyzőt visszaszállítják a célvonalhoz. A pályán kötelező ellenőrzőpontok vannak, minden ott áthaladó versenyző rajtszámát feljegyezik a pályabírók. Az ellenőrzőpontokon kötelező az áthaladás.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!