A sportoló ugyanis nem szolgáltatott megfelelő bizonyítékot arra, hogy megfelel az országba lépés követelményeinek, így érvénytelenítették a vízumát.

Magyarán: nincs beoltva, és szabályok szerint a nem ausztrál állampolgárokat ilyen esetben kitoloncolják.

Olyan országról beszélünk, ahol a 16 év feletti lakosság 90 százaléka már két vakcinán is túl van, tehát nem a hasukból beszélnek, a szigorú rendeleteknek van logikájuk.

Amikor az ember elér egy bizonyos életkort, a környezete elvárja tőle, hogy benőjön a feje lágya, és ne kövessen el olyan gyerekes csínytevéseket, mint mondjuk tízéves korában. Ez még az élsportolók esetében is így van, egy harmincvalahány esztendős többszörös bajnoknak már nem lehet ugyanazt elnézni, mint ifjúsági korban szárnyát bontogató társának. Sok tényezőtől függ, hogy mikor kezdjük komolyan venni az életet, a szakmát vagy hivatást, amit választottunk. Gyerek maradhatsz harminc, negyven éves korodra is, de a szabályokat akkor is be kell tartani.

Nem mész át a piroson, nem száguldasz egyirányú utcában a forgalommal szembe, nem sétálsz meztelenül az emberek között, és éjfélkor nem bömbölteted a magnót egy társasházban.

Vannak bizonyos társadalmi szabályok, némelyek íratlanok, de ettől működik a világ, úgy ahogy.

Rengeteg tehetséges ember lesz fiatalon híres és gazdag. Néhányukra még az is ráfogható, hogy megérdemelten, és nem különféle érdekcsoportok látják úgy, hogy csúcsra kell járatni az illetőt. A valódi tehetség világokat hódíthat, példaképpé válhat. Csakhogy a gazdagság, a hírnév, az elismertség még nem garancia arra, hogy valaki ne maradjon infantilis, és ne akarja minden áron szembe röhögni a világot.

Az emberek nagy többsége megérti, vagy legalábbis próbája elfogadni, hogy sajnos olyan időket élünk, amikor bizonyos intézkedések, ha nem is tetszenek, és nem tesznek boldoggá, de a magunk vagy mások érdekébe szükségesek és be kell tartani őket. Nyilván, a járvány keresztbe tett a sportolóknak is, bajnokságok szüneteltek, lettek elhalasztva vagy törölve, és így tovább. Nem lehet csodálkozni azon, hogy a sportemberek frusztráltaknak érzik magukat.

Nagyrészük nyelt egy nagyot, és különösebb cirkusz nélkül elfogadta az intézkedéseket, melyek elsősorban az ő érdekükbe lettek meghozva. Ám Djokovics nem először próbálja kijátszani a szabályokat. A világelső teniszező feleségével együtt már a járvány kitörésekor pedzette, hogy nem nagyon hisz ebben az egész koronás őrületben. Hogy megmutassa, menyire fittyet hány a szabályokra, tavaly teniszturnét szervezett, ahol – láss csodát! – vele együtt több teniszező is megfertőződött.

A történtek után a világelső bűnbánó képpel kijelentette: hibázott. Csak éppen a megfelelő következtetéseket nem vont le belőle.

Továbbra is úgy hiszi, ő a kivétel, akire a többi halandóra kiszabott szabályok nem érvényesek. Csakhogy az ausztrál hatóságban emberére akadt, és ha vérző szívvel is – hiszen a turnéra nézve komoly érvágás Djokovics távolmaradása –, de nem engedtek a negyvennyolcból.

Novak Djokovics egy végtelenül szimpatikus, kivételes tehetségű sportember. De úgy látszik, nála is összegyűlt az a pénz és hírnév, ami elég ahhoz, hogy abban a téves tudatban éljen, hogy minden és mindenki fölött áll, sebezhetetlen, különb mindenkinél, és ami másnak nem szabad, neki egyenesen ajánlott.

Ám ezúttal akkora tenyerest kapott a sorstól, hogy azt még sokáig megemlegeti. Makacsságával elsősorban ő veszít, még ha ezt soha az életben nem fogja elismerni.

Felháborodás Ausztráliában, magyarázatot követelnek Djokovictól a különengedélye miatt

Djokovic menekültekkel összezárva reménykedik, hogy nem küldik haza, miközben szállodája előtt érte tüntetnek