A már hagyományossá vált év eleji focitornán Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke és csapata, a tavalyi győztes Folyikasör escé is részt vett a Buzánszky Jenő nevét viselő sportcsarnokban.
A négycsapatos torna a házigazda farkaslaki csapat, a Száz felett győzelmével zárult, amely mindhárom mérkőzését megnyerte. Második lett a Folyikasör escé, amely nem tudta megvédeni címét. Akárcsak tavaly, a harmadik pozícióban Székelyudvarhely együttese, a Transilvanicum végzett, míg a negyedik a Csíksic, a közméltóságok csapata lett.
„Barátságos mérkőzések voltak, remélem, hogy ez a hagyományos focitorna a következő években is megrendezésre kerül januárban. Szép számban voltak jelen helyiek és más településekről érkezett barátok is, Kárpátaljáról és Ausztráliából. Külön megtiszteltetés számunkra, hogy barátként Farkaslakára ellátogatott a Magyar Országgyűlés elnöke.
Köszönet Budai László ötletgazdának a szervezésért, a farkaslaki polgármesteri hivatal vezetőségének és alkalmazottjainak a segítségért, Jakab Zoltán szakmai irányítónak a mérkőzések lebonyolításáért, illetve Balogh Vencelnek a bíráskodásért” – nyilatkozta Albert Mátyás helyi szervező, a torna alapítója.
A Pótszilveszter Kupa eredményei:
Száz felett–Folyikasör escé 6–4
Transilvanicum–Csíksic 3–0
Folyikasör escé–Csíksic 4–3
Száz felett–Transilvanicum 2–1
Transilvanicum–Folyikasör escé 0–4
Csíksic–Száz felett 2–10
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!