Hirdetés

A harmadik harmadot hozta a Gyergyói HK

Fotó: Gecse Noémi

2018. október 14., 21:58

A Ferencváros irányított, az eredményjelzőn is a zöld-fehérek voltak végig előnyben. A gyergyószentmiklósiak közel álltak, hogy egyenlítsenek.

2018. október 14., 21:58

A pénteki debreceni találkozót követően a Gyergyói HK számára vasárnap késő délután is egy dobogós ellen lépett jégre az Erste Liga alapszakaszában. A második helyen álló Ferencváros remekül kezdte az összecsapást a székelyföldiek ellen, az elején berámolt két találatot.

Hirdetés

Ez valamelyest felébresztette a gyergyószentmiklósiakat, Góga Attila révén faragtak az első szünetig. A második harmadban is sokkal kezdeményezőbb volt a Fradi, ismét sikerült két találatot szerezniük ebben a felvonásban, amire most is csak egyszer válaszolt a vendégcsapat.

A harmadik játékrészben eldőlni látszott a párharc,

a 42. percben ugyanis Rafaj Attila gólja azt jelentette, hogy 5–2 állt az eredményjelzőn. A Gyergyói HK elindított egy huszáros hajrát, viszont csupán másfél minutummal a végső dudaszó előtt sikerült egyre megközelíteni a magyarországi alakulatot.

Hétfőn 20 óra 30 perctől a Fehérvári Titánokkal mérkőzik meg a gyergyószentmiklósi klub.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:

Ferencváros–Gyergyói HK 5–4 (2–1, 2–1, 1–2)
Gólszerzők: Pavuk Attila (4.), Brett William (11.), Tóth Adrián (30.), Fitzgerald Floyd (38.), Rafaj Attila (42.), illetve Góga Attila (14., 50.), Tomanek Roman (31.), Nagy Csaba (59.).
Kapura lövések: 41–33.

További eredmények:
Brassói Corona–UTE 3–2 (0–1, 0–0, 2–1, 0–0, 1–0) – szétlövés után
Vienna Capitals II.–DEAC 5–8 (1–2, 2–3, 2–3),
Csíkszeredai Sportklub–Dunaújvárosi Acélbikák 6–4 (1–2, 3–1, 2–1)

Az Erste Liga állása:
1. Sportklub 36 pont (14 mérkőzés)
2. FTC 31 (13)
3. DEAC 28 (13)
4. Brassó 21 (13)
5. UTE 19 (11)
6. Dunaújváros 19 (12)
7. Fehérvár 13 (10)
8. Gyergyói HK 10 (12)
9. Vienna II. 8 (11)
10. Vasas 5 (11)
11. Hokiklub 5 (10)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!