Hirdetés

A Hargita Rali indítja a szezont az országos bajnokságban

Tavaly még az ideinél is korábban, április végén szervezték a Hargita Ralit, akkor a bajnokság második versenye volt
Fotó: Hargita Rali hivatalos oldala

2023. január 04., 11:34

Május elején a Hargita Ralival kezdődik az országos ralibajnokság 2023-as szezonja. Az előzetes versenynaptár szerint kilenc helyett idén nyolc fordulót bonyolítanak le. Ferencz Csabát, a Hargita Rali főszervezőjét kérdeztük az új kihívásokról.

2023. január 04., 11:34

A Román Autósport Szövetség (FRAS) által közölt versenynaptár szerint a szezonnyitó Hargita Ralit május 6-án és 7-én rendezik meg. A korai időpont miatt a szervezők már nekifogtak annak, hogy összeállítsák a verseny logisztikáját, és mivel ez lesz a szezon első futama, rengeteg olyan új ismeretre kell szert tenniük, amelyek kihívást jelentenek – ismertette Ferencz Csaba, a Hargita Rali főszervezője. Hozzátette, a szabályváltozásokról még nincsenek konkrétumok – ezek még csak tervek –, a szervezők és a szövetség között jelenleg zajlanak az egyeztetések.

Hirdetés

Technikailag nagyon jól össze kell állítsuk a versenyt, mert a szezonkezdetre mindenki ki lesz éhezve a versenyzésre, és úgy vélem, idén is nagyon sokan lesznek, akárcsak tavaly, amikor a Hargita Ralinak volt a legnagyobb a látogatottsága a versenyzők szempontjából”

– mutatott rá Ferencz Csaba.

•  Fotó: RallyPhoto Hunters Galéria

Fotó: RallyPhoto Hunters

Arra a kérdésünkre, hogy miért éppen a Hargita Ralival kezdődik a 2023-as szezon, a sportvezető úgy fogalmazott, a szövetségnél próbálnak valamilyen szempontból nehézséget okozni nekik. Mivel tudatában vannak, hogy eléggé rátermettek ahhoz, hogy megszervezzék a korai időpontban is, ezért gyakorlatilag rájuk erőltették. Ferencz Csaba közölte, a korábbi években mindig meg tudott egyezni a szövetség vezetőivel, hogy mikor szeretnék szervezni, de ezúttal van egy enyhe nyomás a részükről, hogy ezt akarják és így kell kivitelezni, de minden körülmények között igyekeznek helytállni.

Az előző szezonban kilenc verseny szerepelt az országos ralibajnokság programjában, idén a Bukovina Rali kikerült, így csak nyolc futam lesz. „A szövetség is rájött arra, hogy sok a kilenc vagy tíz, ez nagyon megterhelő a mostani körülmények között. Mivel eléggé pénzfüggő a bajnokság, a versenyzés, a túl sok futammal elvész a varázsa az egésznek.

Egy erős bajnoksághoz ugyanis nem kell több nyolc fordulónál, ez egy egészséges egyensúly a négy murva és négy aszfalt verseny között”

– hangsúlyozta a versenyszervező.

•  Fotó: RallyPhoto Hunters Galéria

Fotó: RallyPhoto Hunters

Az előző szezonban a hivatalos adatok szerint 322 pilóta és segédpilóta vett részt az országos ralibajnokság futamain. Ferencz Csaba úgy véli, valószínű ez a szám tovább emelkedik, hiszen egyre többen vannak azok, akik kipróbálják magukat a különböző bajnokságokban, és eljutnak a legmagasabb szintre. „A környékbeli versenyzők száma is egyre nő, és országos szinten is egyre több az olyan fiatal, aki hála Istennek nem a közúton próbálja megmutatni, hogy milyen menő, hanem ellenőrzött körülmények között valamilyen motorizált sportágat választ.

A rali a legmagasabb szint, akik idáig eljutnak, azok már átmentek egy bizonyos szűrőn, amely kiszűri azokat az embereket, akik nem tudnak megfelelően hozzáállni a versenyzéshez”

– zárta a beszélgetést Ferencz Csaba.

A 2023-as raliversenynaptár

május 6–7.: Hargita Rali
május 27–28.: Argeș Rali
június 17–18: Máramaros Rali
július 14–15.: Szeben Rali
augusztus 4–5.: Moldva Rali
szeptember 9–10.: Jászvásár Rali
szeptember 30.–október 1.: Kolozsvár Rali
október 28–29.: Brassó Rali.

A hegyi gyorsasági országos bajnokságban a hargitai futamot június 24-én és 25-ön, míg az úzvölgyi versenyt július 29-én és 30-án rendezik.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Mindenkinek jobb, hogy véget ért ez a történet – az FK beavatott az Anderson Ceará átigazolás részleteibe

Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Ez is érdekelheti

Szuperliga-meccsek, zárul az úszó- és atlétika-Eb – a vasárnapi sportműsor

Pályán a címvédő U Craiova és a Kolozsvári CFR is. Az utolsó versenynapot tartják a vizes Európa-bajnokságon és az atlétika kontinenstornán. Színes a felhozatal.

A székely derbi napja – szombaton a tévében

Fociból nem lesz hiány szombaton, a kínálatból természetesen kiemelkedik az FK Csíkszereda–Sepsi OSK összecsapás a Szuperligában. Elkezdődik a spanyol bajnokság, folytatódik az atlétikai és a vizes Európa-bajnokság, van, miből válogatni.

A kíváló edzőre emlékeznek, gyerekek és szülők adogatnak egymás ellen

A hétvégén az asztaliteniszé a főszerep a székelyudvarhelyi sportcsarnokban. Negyedik alkalommal rendezik meg a Nagy Ferenc Emlékversenyt, amelyre idén már több mint 250-en neveztek, ez új részvételi rekord.

Újabb játéknap a Szuperligában, folytatódik az úszó- és atlétika-Eb – a pénteki sportműsor

Az ötödik fordulóból két mérkőzést rendeznek a labdarúgó Szuperligában. Színes a mai felhozatal, a focimeccsek mellett tenisz, sznúker, golf, kerékpár, úszás és atlétika.

Európai kupaeste, pályán a magyar és román csapatok – csütörtökön a tévében

A Ferencváros a Górnik Zabrze vendége lesz, az Universitatea Craiova pedig a Kuopiót fogadja a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében. A Konferencialigában a tisztes helytállásért lép pályára a Kolozsvári CFR, az ETO pedig a Riga ellen fordítana.

Európai Szuperkupa, úszó- és atlétika-Eb – a szerdai sportműsor

A Paris Saint-Germain és az Aston Villa csap össze a labdarúgó európai Szuperkupáért. Folytatódik a vizes Európa-bajnokság és az atlétika kontinenstorna. A Loki háromgólos hátrányból várja a KL-visszavágót.

Bravúr: a kalapácsvető Halász Bence Európa-bajnok lett

Halász Bence 84,25 méteres magyar országos csúccsal aranyérmet nyert férfi kalapácsvetésben kedden a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon. A magyar klasszis az ötödik sorozatban dobta minden idők legjobb magyar eredményét, és közel három méterrel előzte meg a második helyezettet.

Úszó- és atlétika-Eb, focimentes nap – kedden a tévében

Európa-bajnokságok várnak a sportok szerelmeseire, Angliában rendezik az atlétika-, míg Franciaországban a medencés számok kontinenstornáját, mindenhol vannak magyar és román érdekeltségek.

Izlandi siker és székelyudvarhelyi a dobogón az első nemzetközi diszkgolf-versenyen

Első alkalommal rendeztek nemzetközi diszkgolfversenyt Székelyföldön, a székelyudvarhelyi Hillside Transylvania pályán. A Transylvania Open 2026-on tíz ország harminc versenyzője állt rajthoz.

A Sepsi OSK az FCSB-t fogadja, úszó- és atlétika-Eb – a hétfői sportműsor

A labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójának zárómeccse a Sepsi OSK–FCSB összecsapás. Mind az úszók, mind az atléták Eb-címekért harcolnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!