Hirdetés

A Gyöngyhajú lány szólt az udvarhelyi asztaliteniszezők csehországi BL-meccsén

Sebastian Loso 2–0-ra vezetett, mégsem sikerült a győzelem
Fotó: Józsa Csongor

Egy ütő bánta azt, hogy nem lett meg az áhított pont. Összekapta magát a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája csoportkörének második meccsére.

Szombaton a két nyeretlen együttes párharca volt az első a csehországi Havlíckov Brodban a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája csoportkörének második játéknapján. Mind a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK, mind az olasz Top Spin Messina 3–0-ra maradt alul a nyitónapon.

Hirdetés

„Annál csak jobb meccset tudunk játszani, mint tegnap” – mondta a székelyföldiek trénere, György István, amikor együttese javában melegített a helyi kultúrotthonban. Megelőlegezhetem, hogy igaza lett. Bár, valóban nagyon a tudásuk alatt kellett volna teljesíteniük, hogy az egy nappal korábbit alulmúlják.

A két csapat első találkozásánál György Szilárd kedélyesen elbeszélgetett az olasz bajnokcsapat tagjaival. Természetesen, olaszul folyt a társalgás. Ez nem csoda, az ISK-SZAK asztaliteniszezője tíz évet húzott le az ottani bajnokságban, többek között kétszer is aranyérmet akasztottak a nyakába.

•  Fotó: Józsa Csongor Galéria

Fotó: Józsa Csongor

Mindkét gárda módosított valamelyest az előző naphoz képest, amíg a Messina egy másik játékost nevezett, addig a székelyudvarhelyiek trénere megkavarta az összeállítást.

György Szilárd kezdett Amato ellen. Vele az olasz bajnokságban nem játszhatott, mert ellenlábasa akkor még ifjúsági korosztályú asztaliteniszező volt. Szilárdnak az első és a harmadik játszmában is megvolt a lehetősége, de a végjátékokban jobban koncentrált a szicíliai gárda sportolója.

•  Fotó: Józsa Csongor Galéria

Fotó: Józsa Csongor

A második párban Sebastian Loso elkapta a fonalat, két játszmát hozott is. Nem kis meglepetésre a csehországi kisváros kultúrotthonának hangszóróiból felcsendült az Omega együttes Gyöngyhajú lánya.

2–0 után aztán gyorsan kiegyenlített Stojanov, így következhetett az úgynevezett aranyszett, amelyik az egyik fél hatodik megszerzett pontjáig tart. 4–0-al kezdett Loso, innen egyenlített a Messina játékosa. 5–4-nél még megvolt az esély, hogy meglegyen az ISK-SZAK első nyert meccse az idei BL-ben.

Nem lett meg, ezt pedig a svéd játékos ütője bánta...

A harmadik összecsapáson Tamás Szabolcs egészen jól tartotta magát, 1–1 után viszont Mutti rákapcsolt, ezt pedig nem bírta el a székelyföldi sportoló.

•  Fotó: Józsa Csongor Galéria

Fotó: Józsa Csongor

Még várat magára a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK első győzelme a legrangosabb nemzetközi kupakiírásban, a Bajnokok Ligájában.

Férfi asztalitenisz, Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló:

Top Spin Messina (olasz)–Székelyudvarhelyi ISK-SZAK 3–0.

Antonio Amato–György Szilárd 3–0,
Niagol Stojanov–Sebastian Loso 3–2,
Matteo Mutti–Tamás Szabolcs 3–1.

HB Ostrov (cseh)–Paneceo Stockerau (osztrák) 3–1.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Söpréssel jutott az elődöntőbe a Gyergyói HK, véget ért a Sportklub szezonja

A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.

Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

`
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Kolozsvári fociderbi, pályán a székelyudvarhelyi futsalcsapat – a hétfői sportműsor

Nem akármilyen, hanem az U–CFR meccsel zárul a labdarúgó élvonal rájátszásának első játéknapja. A teremlabdarúgó 1. Ligában a VSK Székelyudvarhely találkozóját tűzték műsorra.

Parádéztak a portugál szigeten a Góbék teqballosai

A szezon harmadik tornáján is kiemelkedően teljesítettek a Góbék Teqball Team sportolói, a Portugáliához tartozó Madeira szigetén két aranyérem és két ezüst volt a termésük.

Alsóházi meccsek és topligás csaták – vasárnap a képernyőn

Két mérkőzést játszanak a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában, pályán a Barcelona és a Milan a topligákban. A nap téli sportokkal indul, később többek között kosárlabda, kerékpározás, tenisz és golf is szerepel a kínálatban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!