Előbb 10 órától a Sánduly Levente, Tamás Szabolcs és Jenei Barnabás által alkotott fiókcsapat a másodosztályba való feljutásért küzd meg a Bukaresti TT-vel.
Ezt követően 12 órától a nagyokon lesz a sor, hogy lejátsszák a Szuperliga osztályozójának visszavágóját a CSU Craiovával. Az odavágón a György Szilárd, Sebastian Loso és Lucian Munteanu trió 3–0-ra nyert, így nagy lépést tett, hogy jövőre is az élvonalban szerepelhessen – a párharc nyertese megtartja tagságát a legjobbak között.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!