Két korosztály, az U11-esek és az U13-asok asztalitenisz Román Kupa küzdelmeinek ad otthon a székelyudvarhelyi városi sportcsarnok. Az ország legjobb versenyzői mérik össze erejüket.
A benevezések alapján előbbieknél 99 fiú és 57 lány, utóbbiaknál 157 fiú és 98 lány lesz ott a megmérettetésen.
Ami a házigazda, a Székelyudvarhelyi ISK versenyzőit illeti, népes táborral képviseltetik magukat. Az U11-es korcsoportnál Gelei Nimród, Szőcs Norbert, Csendőr Gyula, Gergely Előd, György Hunor, Pozsonyi Tamás, Kiss Dávid, Kovács Márk, Kocsis Roland, Hermány Magor, Sándor Róza, Balázs Fruzsina és Bíró Virág áll asztalokhoz.
György István és György Szilárd edzők a nagyobbaknál számítanak jobb eredményre, akár végső győzelemre,
hiszen itt indul az országos bajnok is, Toró Dávid, ahogy a csapatversenyt is az udvarhelyiek nyerték tavaly.
A már említett játékos mellett az U13-asoknál Sebők Márton, Gelei Kristóf, Bardas Márk, Balázs Hunor, Kovács Lóránt, Szövérdi Krisztián, Paizs Ákos, Sárkány Levente, Dániel Krisztián, Gergely Álmos, Molnár Thiess Mátyás lesz ott a mezőnyben.
A kisebbeknél a döntőket szombaton, a nagyobbaknál vasárnap játsszák. A rendezvényre a belépés díjtalan.
Az FC Voluntari és a Corvinul sem hibázott idegenben, így azonnal kihasználták a Sepsi OSK vereségét. A háromszéki együttes előnye olvadt a harmadikkal szemben, míg az első helyért folytatott harcból szinte biztosan kiszállt.
Az idei szezon első versenyét rögtön győzelemmel ünnepelte Norbert és Francesca Maior, a testvérpár magabiztos sikert aratott a 34. Hargita Ralin. Ezzel az elmúlt hat évben ők a hatodik páros, amely megnyeri a hargitai futamot.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!