Hirdetés

A fejlődéshez kell egy álom

2022. december 20., 11:59

Bő tíz évre tekint vissza a Dream Development Kft. története, amely töretlenül fejlődött az elmúlt években, 2022-ben pedig szintet lépett: egy, az országban egyedi mobil térképészeti rendszerre ruháztak be, amely szolgáltatás a való világot digitalizálja mobile mapping technológián keresztül.

2022. december 20., 11:59

A Dream Development célja immár egyértelmű: a pozícióját konszolidálni akarja, és maghatározó szereplőivé akarnak válni a közép-kelet-európai mobil térképészeti szolgáltatások piacának. De a történet ennél sokkal szerteágazóbb.

Így kezdődött minden

A kolozsvári egyetemi évek befejezése után rövid ideig a szakmájában helyezkedett el a kincses városban, majd úgy döntött, hogy hazaköltözik és belevág a pályázatírásba. „2010-et írtunk, amikor egy jó barátommal eldöntöttük, hogy bejegyezzük a Dream Developmentet” – ismertette a cégalapítás történetét a politológiai és közigazgatási diplomával is rendelkező Lukács Lajos, aki Déván hozta létre a vállalkozást. Eleinte főként pályázatírásból éltek, de hamar rájöttek, hogy a fennmaradás érdekében egyszerre több lábon kell állni.

A szinergia lett a vesszőparipánk. Éppen ezért döntöttük el azt, hogy nemcsak tervezéssel és pályázatírással fogunk foglalkozni, hanem egy komplex szolgáltatáscsomagot nyújtunk partnereinknek

– árulta el a siker titkát az azóta már Székelyudvarhelyen élő vállalatvezető, aki immár egyedüli tulajdonosa a cégnek.

Lukács Lajos ügyvezető •  Fotó: Szász Zsuzsi Galéria

Lukács Lajos ügyvezető
Fotó: Szász Zsuzsi

Így jutottunk el a 2010-es évek derekáig, amikor a Dream Development már három szakágban is segítséget tudott nyújtani az üzletfeleinek: a generáltervezés és pályázatírás mellett a földmérés is szolgáltatási porfóliójukba tartozott.

„Ez nemcsak az egyszerűbb és átláthatóbb szerződéskötések miatt volt fontos, hanem a kapcsolattartás végett is. Ha valaki velünk szerződik, akkor sokkal egyszerűbb a kommunikáció, nem kell százfelé telefonálni a félreértések tisztázása miatt, illetve ha valakit felelőssé kell tenni egy hibáért, akkor szintén nálunk kell kopogtatni” – jegyezte meg nevetve beszélgetőpartnerünk, aki azt is megosztotta, hogy

a partnereik javarészt önkormányzatok, de vannak egyházak, cégek és bankok is – például a Román Nemzeti Bank – a klienskörben.

Egyedi termék a romániai piacon

Az évek múlása és a technológia fejlődése ráébresztette a Hunyad megyei származású vállalatvezetőt, hogy a versenyképesség növelése érdekében a topográfiai tevékenységük bővítésére és egyedibbé tételére van szükség. „Egy szép napon megismerkedtem a mobil térképészeti rendszerrel. Tisztán emlékszem, hogy Lengyelországból küldték le Erdélybe az eszközt egy komplex mérés elvégzése miatt, engem pedig egyből meggyőzött a hatékonysága” – idézte fel az első találkozását az amerikai-japán közös fejlesztésű szerkezettel Lukács Lajos. Szakmai ártalom vagy sem, de egyből meg is pályázott egy ilyen berendezést a fiatal vállalkozó, amelyet egy évvel később meg is nyert – ám sajnos befektetőt nem talált.

Bő három év telt el, de folyamatosan ott motoszkált a fejemben, hogy erre igenis szükség van nálunk is. Aztán 2021. decemberében vettem egy nagyon mély levegőt, és eldöntöttem, hogy önerőből megvásárolom a rendszert

– mesélte élete talán legnehezebb döntését a vállalkozó. Kölcsönt vett fel, amiből az eszközt kifizette, amely idén meg is érkezett Romániába.

Lukács Lajos a mobil térképészeti rendszerrel •  Fotó: Szász Zsuzsi Galéria

Lukács Lajos a mobil térképészeti rendszerrel
Fotó: Szász Zsuzsi

„Úgy kell ezt az egészet elképzelni, mint egy Google-autót. Egy akármilyen jármű tetejére fel kell helyezni a készüléket, amely időben szinkronizált navigációs szenzorok és egy mobil platformra szerelt képérzékelő integrált tartományából áll.

A Dream Development csapatának egy része munka közben •  Fotó: Szász Zsuzsi Galéria

A Dream Development csapatának egy része munka közben
Fotó: Szász Zsuzsi

Ezután el kell indulni a felmérendő terepen, az eszköz pedig 360 fokban lézerszkenneléssel letapogatja a felületet, előállítva ezzel az abszolút koordináta-rendszerben elhelyezett térbeli pontokat jellemző lézerfelhőt” – ismertette Lukács Lajos a gépezek működési mechanizmusát.

Összetett technológia, amely nagyban segíti a mérési munkálatokat •  Fotó: Szász Zsuzsi Galéria

Összetett technológia, amely nagyban segíti a mérési munkálatokat
Fotó: Szász Zsuzsi

És hogy miért éri meg egy ilyen eszközt használni a mérésekhez? Egyrészt lerövidül a vizsgálathoz szükséges idő, másrészt az adatok újra feldolgozhatóak, az objektumok pedig tovább értékelhetőek. „Emellett az adatgyűjtés sokkal rugalmasabb a hagyományos eljárásokhoz képest, nincsenek forgalmi korlátozások, valamint a felmért felületet fényképekkel is dokumentálhatjuk” – mutatta be további előnyeit az országban egyedi eszköznek a tulajdonos. És mivel

legközelebb Lengyelországban található ilyen mobil térképezési rendszer, ezért a Dream Development nem áll meg a terjeszkedéssel az országhatárokon belül: hamarosan Magyarországon és a balkáni államokban is meg szeretnék vetni lábukat, ezáltal nemzetközi szinten is elismertséget szerezve.

„Egyelőre azonban itt, a közvetlen környezetünkben szeretnénk minél több partnerrel megismertetni a szolgáltatást, csak ezután gondolunk a további országokra” – hangsúlyozta Lukács Lajos.

3D-s lézerszkenneléssel is foglalkoznak

Bár a romániai piacon nem egyedi a szolgáltatás, de a háromdimenziós lézerszkennelés is megtalálható a Dream Development szolgáltatási portfóliójában. „Ezt a nehezen elérhető területek feltérképezésére (pl. régi templomok, kúriák, műemlékek) ajánljuk, amellyel pontosan lehet modellezni 3D-ben az egyes építményeket. Emellett nagy mennyiségű topográfiai adatokat is tudunk rögzíteni különböző formákban” – ismertette a termék képességeit és lehetőségeit az üzemeltető. Ez a lézerszkenner egy számítógépes program segítségével az összegyűjtött adatokat professzionálisan feldolgozza és pontos adatokat generál 3D-s szimulációra és az objektumok pontos megjelenítésére.

Sok helyen ez mind a mai napig úgy működik, hogy a mérést végzők kimennek a helyszínre egy centissel, és az ott lemért adatokat lerajzolják egy lapra, amit később majd egy grafikai programmal megrajzolnak a számítógépen. Ez a lézerszkenner ugyanezt megteszi mindenféle emberi beavatkozás nélkül néhány óra alatt, és egy szakmailag kiemelkedő anyagot nyújt az ügyfeleknek

– méltatta az eszközt az erdélyi szakember, amely immár számos mérésnél nyújtott segítséget a mérnököknek és kivitelezőknek.

Kiknek és miért ajánlják

„A szolgáltatás bárkinek elérhető, de főként azokat célozzuk meg, akik különböző infrastrukturális beruházásokat akarnak elvégezni – nekik ugyanis ez az első és legfontosabb lépés a megfelelő kivitelezés megvalósításához” – állítja Lukács Lajos, aki a teljesség igénye nélkül helyi és megyei önkormányzatoknak, szállítmányozásii és közüzemi társaságoknak, útépítő cégeknek és építőipari vállalatoknak ajánlja a Dream Development portfólióját.

A Dream Development komplex szolgáltatásokkal áll ügyfeleik rendelkezésére •  Fotó: Szász Zsuzsi Galéria

A Dream Development komplex szolgáltatásokkal áll ügyfeleik rendelkezésére
Fotó: Szász Zsuzsi

„Úgy vélem, hogy a pontosság, a megbízhatóság és a garantált magas színvonalú szolgáltatások immár Romániában is kötelező standardok kell legyenek, amihez mi is hozzá akarunk járulni” – osztotta meg hitvallását a jelenleg Székelyudvarhelyen élő vállalkozó, aki folyamatosan arra törekszik, hogy munkájával meghaladja az ügyfelek elvárásait, illetve a különböző szakmai rendezvényeken és szakkiállításokon olyan technikákat tudjon ellesni, amivel tökéletesíteni tudja munkáját.

Munkahelyet is teremt

A 2023-as esztendő hozhatja meg a nagy áttörést a Dream Development számára a mobil térképészet terén. „Immár végeztünk egy-két mérést a környéken, de a nagyobb mennyiségű megrendelésekre a jövő évtől számítunk. Erre pedig lelkes és ügyes munkatársakat keresünk. Itt és most fel szeretném hívni az olvasó figyelmét, hogyha érzi magában az affinitást arra, hogy ebben az iparágban dolgozzon, akkor ismerkedjen meg velünk weboldalunkon. Ha pedig meggyőztük arról, hogy igenis jó lenne nálunk dolgozni, akkor írjon nekünk e-mailt” – szólította meg a potenciális jövőbeni munkatársait Lukács Lajos, akinek az álma, a mobil térképészet megvalósítása Erdélyben már valóra vált. Hiba lenne, ha a kedves olvasó nem lenne része ennek a megvalósult álomnak.

(X – fizetett hirdetés)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!