Különleges sporteseménynek ad otthont szombaton az Erőss Zsolt Aréna: a Román Dzsúdó Szövetség, a Hargita Megyei Dzsúdó Szövetség és a Csíkszeredai Városi Sportklub szervezésében kerül sor az U18-as Országos Csapatbajnokságra és az U18-as Országos Ne Waza (földharc) Bajnokságra.
Ábrahám Előd, a Csíkszeredai VSK elnöke a Székely Sportnak kifejtette: „Október 11-én, ezúttal egy nap alatt szervezzük meg a versenyt. A hagyományok szerint két külön nap lett volna, de a költségvetési megszorítások miatt egy napra vonták össze az egészet” – fogalmazott.
A csapatbajnokság 9 órakor kezdődik, a földharc-bajnokság pedig 14 órától zajlik majd. A szervezők a nevezések véglegesítését még várják, de biztos, hogy Hargita megyéből három csapat is indul, a Csíkszeredai Sportklub, az ISK és a VSK sportolói révén.
Az elnök hangsúlyozta: a földharc kategória több mint tíz éve került be a hazai dzsúdóéletbe, és a csíki sportolók rendre jól teljesítenek benne. „Általában a csíkiak jól szoktak szerepelni földharcban, remélhetőleg ez itt is látszani fog” – tette hozzá Ábrahám.
A bírókat, és az infrastruktúrát, valamint a versenyfelügyelőket a bajnokság fő szervezője a Román Dzsúdó Szövetség biztosítja, a helyi lebonyolításban pedig ezúttal a megyei szövetség mellett a Csíkszeredai VSK is szerepet vállal.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!