Az EGÖSK színeiben Szabó Zalán (kadétm 44 kg), Srof Kevin (junior, 48 kg), Benedek Péter (ifjúsági, 60 kg), Mailát András (ifjúsági, 67 kg) és Csiki Róbert (felnőtt, 63,5 kg) lépett a kötelek közé.
Csiki Róbert pontozással győzte le Fleseriu Danielt, Mailát András a második menetben döntő fölénnyel múlta felül Olar Felixet, míg Benedek Péter pontozásos győzelmet aratott Schiopu Andrei ellen.
A két fiatalabb versenyző, Srof Kevin és Szabó Zalán bár alulmaradtak Miki Denis illetve Trif Ilie ellen, teljesítményük így is elismerésre méltó volt – nyilatkozta Huszár Árpád edző.
A következő hetekben sem pihenhetnek a gyergyói sportolók, hiszen számos rangos megmérettetés vár rájuk. Csiki Róbert a Bocskai István Emlékversenyen lép szorítóba Debrecenben, ezt követően az egész csapat részt vesz az Észak-Kárpátok Régió Találkozón Egerben. Március végén Budapesten az Énekes István Emlékversenyen is ringbe lépnek az EGÖSK ökölvívói, ahol szintén a legjobb formájukat szeretnék nyújtani.
Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!