Hirdetés

A csehek megálljt parancsoltak a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak

Fotó: Erdély Bálint Előd

A továbbjutásért küzdött meg a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK hazai környezetben a férfi asztalitenisz Európa Kupa csoportkörében. Túl nagy falatnak bizonyult a cseh ezüstérmes legyőzése.

Egy nappal korábban nagy küzdelemben verte a holland bajnokot a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a városi sportcsarnokban. Vasárnap kora délután a második számú európai kupakiírás zárófordulójában az El Nino Prága volt az ellenlábasa a György István által irányított házigazdáknak.

Hirdetés

A párharc tétje, hogy a lengyel Gwiazda Bydgoszcz mellett ki lép tovább a kieséses szakaszba. Jó mérkőzéseket hozott az összecsapás.

A székelyföldiek ugyan elveszítették mindhárom találkozójukat, de sokatmondó, hogy György Szilárd a super tiebreak-ben maradt alul, Sebastian Losónak ott volt végig ellenfele nyakán, míg Tamás Szabolcs két játszmában hiába vezetett, a végjátékban feljött ellenlábasa.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Ezzel zárult a zsinórban hatodik szezonja a Székelyudvarhelyi ISK-nak szaknak, ezt is a Bajnokok Ligájában indították, most pedig az Európa Kupában szerepelhettek.

A hétvégi torna összegzéseként az együttes trénere nem volt csalódott, hogy nem jött össze a továbbjutás: „Ott vagyunk, apró dolgok döntöttek. Mindhárom asztaliteniszezőnk jól játszott.

Meccset nyertünk, mindkét továbbjutó ellen partiban voltunk. Megyünk tovább, az idény hátralévő felében már a Szuperligára koncentrálunk”.
•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Férfi asztalitenisz Európa Kupa, második kör, harmadik forduló:

Székelyudvarhelyi ISK-SZAK–El Nino Prága (cseh) 0–3.
György Szilárd–Tomas Konecny 2–3 (9–11, 6–11, 8–11, 11–9, 2–6),
Sebastian Loso–Jiri Vrablik 0–3 (8–11, 9–11, 7–11),
Tamás Szabolcs–Jakub Zelinka 0–3 (10–12, 12–14, 9–11).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Néhány indulatos szurkoló miatt szenved a GYHK

Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.

Székelyhon

Székelyudvarhelyi csillag született a magyarországi tehetségkutató színpadán – videóval

Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.

`
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Krónika

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen

Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Teqball-vb: szerdán kora délelőtt kezdenek a romániai válogatott klasszisjátékosai

A hivatalos sajtótájékoztatót követően megtartották a sorsolást a szerdán rajtoló székelyudvarhelyi teqball-világbajnokságon, ellenfeleket kaptak a romániai válogatott játékosai.

Incze Kriszta karrierje legnehezebb éve után visszatalált régi formájához

A többszörös hazai bajnok és Európa-bajnoki érmes Incze Kriszta hosszú sérülésből visszatérve diadalmaskodott az országos bajnokságon. A háromszéki birkózó karrierje legnehezebb évének nevezte az ideit, de reméli, hogy a nehézségeket maga mögött hagyta.

A csíki versenyzők voltak fölényben az országos csocsóbajnokságon

Kiemelkedő hétvégét zártak a csíkszeredaiak az országos csocsóbajnokságon: Szőcs Hunor egyéniben és Dragoș Cîrlan oldalán párosban nyert bajnoki címet a felnőtt mezőnyben, ahol a férfi egyes döntőt éppen egymás ellen vívták.

A teqball hazatért Székelyudvarhelyre, kezdődik a világbajnokság

A nyolcadik város lesz a sorban, ahol megrendezik a teqball-világbajnokságot. Székelyföld legnagyobb sporteseménye rajtra készen, a főszereplők nagy része már a helyszínen hangol.

Nyelvtudás nélkül kezdte, Ázsiában nyert érmet a vébén – Bács Rita felemelő története

Mindössze két éve lépett be először edzésre, nemrég pedig már világbajnoki érmet hozott haza: a háromszéki Bács Rita története ritka példája annak, amikor a tehetség, a szorgalom és a belső tartás egyszerre robban be egy fiatal sportoló életébe.

Elhódították a felnőtt csapatbajnoki címet a marosvásárhelyi birkózók

Egyéniben két aranyérmet szereztek, csapatban megnyerték az országos bajnoki címet a marosvásárhelyi birkózók a Resicabányán megrendezett felnőtt országos birkózó-bajnokságon.

Középpontban az FK Csíkszereda hazai kupamérkőzése

Elkezdődik a labdarúgó Román Kupa csoportkörének második fordulója, az FK Csíkszereda kedden késő délután hazai pályán a Galaci Oțelul ellen játszik.

Történelmi csíki siker a bowling-világbajnokságon: aranyérmet nyert a Dragnia–Balázs-Bécsi páros

Sporttörténeti pillanatot írt Románia férfi bowlingválogatottjának párosa Hongkongban: Mihai-Alin Dragnia és a csíkszeredai Balázs-Bécsi Máté aranyérmet szerzett a 2025-ös IBF World Championships férfi páros versenyszámában.

Sepsi OSK–Poli, pályán a magyar és román lányok – hétfőn a tévében

A Sepsi OSK és a Jászvásári Poli meccsével zárul a labdarúgó 2. Liga 15. játéknapja, az utolsó fordulót rendezik a női kézilabdavébé csoportkörében, kiderül, hány ponttal lép tovább a magyar és a román válogatott.

Kőkeményen odatették magukat – székely dominancia a ketrecben

Székelyudvarhely újra bizonyította, hogy tökéletes házigazdája a küzdősportoknak: szombaton este szinte felrobbant a városi sportcsarnok a Hargita Fight Night harmadik kiadásán. A székely harcosok bombaformában voltak és kiütötték ellenfeleiket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!