Hirdetés

A Bajnokok Ligája küszöbén az udvarhelyi asztaliteniszezők

Az udvarhelyiek idén az Európa Kupa döntő tornáján szerepeltek a horvátországi Varasdon
Fotó: ETTU Official

2021. május 28., 14:48

Az elmúlt három idény remek nemzetközi szereplése előkelő pozícióba helyezte a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK férfi asztalitenisz-csapatát. Négy helyet javítottak az európai együttesek klubrangsorában, jelenleg a 25. helyen állnak, van esély arra, hogy a legrangosabb sorozatban, a Bajnokok Ligájában induljanak.

2021. május 28., 14:48

Az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) a 2021-es kiírásokat követően közzétette a nemzetközi porondon szereplő klubcsapatok rangsorát. Az elmúlt három év eredményeit vették figyelembe, így alakították ki a Bajnokok Ligájában és az Európa Kupában játszó együttesek helyezéseit.

Hirdetés

A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK azzal, hogy tavaly a második számú európai sorozatban a negyeddöntőig, idén pedig a döntő tornáig menetelt, a 25. helyen található – négy helyet javított. Vagyis a székelyföldi gárda akár a legrangosabb kiírásban, a BL-mezőnyben lehet ott, de ha ez nem jön össze, akkor az EK-ban az első számú kiemelt lesz.

Ami a legfontosabb, nekünk ezt nemcsak úgy adták, hanem ezt mi az eredményeinkkel értük el, harcoltuk ki, hogy ott legyünk az európai élmezőnyben.

Jövőre 24 csapatos Bajnokok Ligáját tervez az ETTU, vagyis ha egy előttünk álló klub valamilyen okból kifolyólag nem nevez be a BL-be, akkor mi vesszük át a helyét. Ez fantasztikus, Udvarhely neve ott lehet a Bajnokok Ligáját felvonultató együttesek között.

Ha ez nem jön össze, akkor sincs semmi probléma, maradunk az Európa Kupában, ahol immár nem kell a csoportkörön végigmennünk, hiszen első számú kiemeltek leszünk” – mondta el megkeresésünkre az ISK-SZAK edzője, vezetője, György István.

Arra a kérdésünkre, hogy csapata készen áll-e, hogy a BL-ben szerepelhessen, hozzátette:

„Jelenleg azon dolgozunk, hogy a támogatóinkat megtartsuk, majd hogy új tagokkal bővüljünk.

A Bajnokok Ligája más kávéház, azaz nagyobb költségvetés szükséges. Összességében nekünk a Szuperligában való szereplés az elsődleges, aztán az anyagi háttértől függően következik a nemzetközi porond.”

Az ISK-SZAK élvonalbeli együttesének játékosai jelenleg vakációjukat töltik, előreláthatóan július végén kezdik el a felkészülést a következő évadra. A fiókcsapatnak még van egy feladata, a harmadosztályban jövő hétvégén a bronzmérkőzést játsszák, amennyiben megnyerik, jövőre indulhatnak az A osztályban.

Országos bronzérem az ificsapatnak

Buzăuban rendezték meg az ifjúsági 3-as korosztály számára az országos asztalitenisz-bajnokság döntő tornáját. A Székelyudvarhelyi ISK három együttessel nevezett be, mindhárom jól szerepelt, felkerült a főtáblára – a legjobb 16 mezőnyébe.

•  Fotó: Facebook/ISK-SZAK Galéria

Fotó: Facebook/ISK-SZAK

A Kovács Lóránt, Szövérdi Krisztián és Sárkány Levente alkotta második, valamint a Balázs Hunor, Paizs Ákos és Gelei Nimród alkotta harmadik számú udvarhelyi gárda itt az első körben búcsúzott.

A Toró Dávid, Sebők Márton és Gelei Kristóf alkotta trió viszont Slatinát, Kolozsvárt és Mioveni-t legyőzve az elődöntőig menetelt, itt szenvedett vereséget Giurgiutól, így a harmadik helyen zárt az országos megmérettetésen. Ez óriási eredménynek számít, hiszen a fiúk jövőre is maradnak az U12-es korcsoportban.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Székely segítőjével érkezhet az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.

Bővült a mezőny, négy erdélyi hokicsapat szerepel az Erste Liga következő idényében

Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.

Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

`
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Ez is érdekelheti

A Kolozsvári CFR meccsével elkezdődik a Szuperliga utolsó fordulója

Hétvégén befejeződik a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszása, a pénteki nyitómérkőzésen a Kolozsvári CFR az FC Argeșt fogadja. Emellett olasz és német foci, tenisz, kerékpározás, rögbi, kézi-, kosár- és vízilabda, valamint golf szerepel a programban.

Passauban remekelt a csíkszeredai malomjátékos

Ezüstérmet szerzett a csíkszeredai Sánta Elemér a németországi Passauban megrendezett malomjáték Európa-bajnokságon. A Penge 204 Malomjáték Klub elnöke és versenyzője pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el a rangos nemzetközi mezőnyben.

Focimeccsek, Giro d'Italia, tenisz – a csütörtöki sportműsor

Több tenisztorna is a műsoron, focimeccseket rendeznek világszerte. Újabb versenynap az Olasz kerékpáros körversenyen.

Megnyerte a masters kategóriát a székelyföldi duó az Argeș Ralin

A masters kategória megnyerése mellett több dobogós helyezést is szereztek a székelyföldi versenyzők az országos bajnokság harmadik futamán, az Argeș Ralin.

Két fronton versenyeztek a Csíki Titánok

Két rangos versenyen is tatamira léptek a Csíki Titánok sportolói: a csapat versenyzői Szerbiában és Bukarestben is több értékes helyezést értek el.

Ma este Európa Liga döntő – szerdán a tévében

A labdarúgó Európa Liga döntőjében Isztambulban találkozik a Freiburg és az Aston Villa, folytatódik a Giro d'Italia, eldőlhet a Kolozsvár–Craiova csata a kosárlabda-bajnokság elődöntőjében.

A lelátó lelke: szurkolásról, székely identitásról és hoki-vb-ről Tamás Lászlóval – Helyzetbe hozunk!

Az FK Csíkszereda történelmi szezonjáról, a Sepsi OSK visszatéréséről, a szurkolói kultúráról, a Sportklub idényéről és a magyar hokiválogatott esélyeiről beszélgettünk Tamás „Egér” Lászlóval, a Lokálpatrióták szurkolói csoport vezetőjével.

Több kategóriagyőzelem a Brassó megyei versenyen a csíki tájfutóktól

Nagyszerű eredményekkel zárták a Brassó megyei Roza Vânturilor verseny ötödik futamát a VSK Csíkszereda tájfutói, akik több első és második helyezést is szereztek a különböző pályákon.

Veretlenül lett bajnok Németországban a csíkszeredai sakkmester

Remek székelyföldi siker született a németországi Bergen im Chiemgauban megrendezett 36. Nyílt Bajor Szenior Sakkbajnokságon: a csíkszeredai Biró Sándor szerezte meg ebben a korosztályban a bajnoki címet.

Dobogós helyen a marosvásárhelyi birkózó az Európa-bajnokságon

A Marosvásárhelyi BSG Sportklub birkózója, Nagy István bronzérmet szerzett a bulgáriai Szamokovban megrendezett U17-es korosztályú Európa-bajnokságon.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!