HIRDETÉS

1. Liga: egy forduló elteltével itt az első edzőváltás

Mulțescu és Cornel Țălnar szakmai igazgató szerződését tíz napja hosszabbították meg a klubnál
Fotó: fcdinamo.ro

2020. augusztus 26., 16:41

Nem kellett sokat várni az új idény első edzőcseréjére a labdarúgó 1. Ligában. Gheorghe Mulțescunak megköszönték a munkáját a Bukaresti Dinamónál, helyét Cosmin Contra vette át.

2020. augusztus 26., 16:41

Ez gyors volt. Alig ért véget az alapszakasz első fordulója, a Bukaresti Dinamónál máris edzőváltásra szánták el magukat a vezetők. A fővárosi klub szerdán bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Gheorghe Mulțescu vezetőedzővel.

A 68 éves szakembert július 14-én már negyedik alkalommal nevezték ki a Dinamo élére. A korábbi középpályás ezúttal csak három bajnokin irányíthatta volt csapatát.

HIRDETÉS

Az előző, csonka szezon végén a Dinamo a Voluntari vendégeként győzni tudott, a Viitorullal pedig döntetlent játszott Mulțescu irányítása alatt. A kieséstől szövetségi döntéssel megmentett bukaresti csapat az FC Hermannstadt elleni, hazai 1–1-es eredménnyel kezdte az új bajnoki idényt.

A Dinamo közleményében egyebek mellett azt írják, Mulțescu a klub 72 éves történetének legnehezebb időszakában vette át a csapatot.

Az fcdinamo.ro szerint a tapasztalt edző a körülményeket tekintve figyelemre méltó eredményeket ért el, miközben mások megfutamodtak a feladattól. A Dinamónál továbbra is számítanak Mulțescu szakértelmére, de egy új szerepkörben, amelyet a következő napokban tisztáznak le.

A régi-új vezetőedző: Cosmin Contra

A bukaresti csapatot a román sajtóhíreknek megfelelően a spanyol tulajdonosok által támogatott Cosmin Contra vette át Mulțescutól. Rufo Collado sportigazató elmondta, Contrával két szezonra állapodtak meg.

A 44 éves temesvári edző – aki legutóbb a román felnőtt válogatott szövetségi kapitánya volt – a 2016/17-es idényben is a bukaresti piros-fehéreknél tevékenykedett vezetőedzőként. Akkor a Dinamo megnyerte a ligakupát, a bajnokságban pedig az utolsó fordulóig versenyben volt a bajnoki címért – végül a Viitorul és az FCSB mögött harmadikként zárt.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Sepsi a legaktívabb, szétszedik az Oțelult – átigazolási körkép a Szuperligában

Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.

Nagyon menni akarnak az alapemberek, még két új játékost is igazolhat a Sepsi OSK

További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.

Székelyhon

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak

A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.

`
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Ez is érdekelheti

Téli sportok, angol és olasz foci vasárnap a képernyőn

A téli sportok kedvelői biztosan találnak maguknak néznivalót a vasárnapi sportműsorban, amelyben több angol és olasz bajnoki labdarúgómeccs szerepel, de más csapatsportágak és terepkerékpározás is található a kínálatban.

Meccs az Erste Ligából, olasz foci, téli sportok – a szombati sportműsor

Újabb mérkőzéseket rendeznek a jégkorong Erste Ligában, ezúttal Miskolcról közvetítik az összecsapást. A téli sportágak zöme képernyőn, ahogy a Serie A találkozói is.

Mégsem indul az Ausztrál Openen Simona Halep

Simona Halep csütörtökön bejelentette, hogy egészségügyi problémák miatt nem tud részt venni az aucklandi tornán és az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, amelyekre szabadkártyát kapott a szervezőktől.

Alpesi sí, terepkerékpár és labdarúgás a pénteki kínálatban

Nem túl bő a választék karácsony harmadik napján, de azért van, amit nézzünk a képernyőn, a nap első felében alpesi sí és terepkerékpár, este pedig két angol és egy belga bajnoki labdarúgó-mérkőzés szerepel a programban.

Egy úszót választottak a legjobb európai sportolónak

Leon Marchand, a párizsi olimpia legeredményesebb sportolója végzett az élen az európai hírügynökségek 2024 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán.

A focimeccsek mellett mérkőzés az Erste Ligából – a csütörtöki sportműsor

Szokás szerint futballfordulót rendeznek Angliában, mellette találkozók Skóciából és Belgiumból. A jégkorong Erste Ligában is meccseket játszanak, egyet közvetít a televízió.

Egyszerre öt kontinensen is lehetne olimpiát rendezni – véli a NOB egyik elnökjelöltje

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) japán elnökjelöltje, Vatanabe Morinari szerint az öt földrészen, öt városban egyszerre lehetne rendezni nyári olimpiát.

Számadást adott az évről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Fantasztikusnak titulálta a 2024-es évet a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK asztaliteniszcsapata. Mind a felnőtteknél, mind az utánpótláskorosztályoknál van amivel büszkélkedjenek.

Taroltak a Góbék teqballosai a párizsi szezonzárón

Mind a négy kategóriában bezsebelték az aranyérmet a Góbék Teqball Team sportolói a hétvégén Párizsban megrendezett szezonzáró versenyen.

Az idei utolsó meccsek a Szuperligában – hétfőn a képernyőn

Két mérkőzéssel zárul a labdarúgó Szuperliga 21. fordulója, ezek lesznek az utolsó bajnokik ebben az évben. A címvédő otthonában játszik a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, alpesi sí, terepkerékpár, kézilabda és olasz foci még a kínálatban.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!