Előbb a bajnokságban, majd a kupában találkozott egymással a Sportul Studențesc és a Sapientia U23 jégkorongcsapata. A jóval esélyesebb székelyföldi egyetemisták mindkét mérkőzésen ugyanolyan eredménnyel fölényesen győztek idegenben.
Sorsdöntő napok előtt állnak a magyar és a román labdarúgó-válogatottak a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában. Marco Rossi együttese továbbra is versenyben van a kijutásért, míg a román nemzeti csapat szinte reménytelen helyzetbe került.
Izgalmas sportnap várható: a magyar válogatott hazai pályán Örményország ellen folytatja a világbajnoki selejtezőket, miközben tenisz, kerékpár, kézilabda, kosárlabda és több rangos nemzetközi esemény is szerepel a szombati kínálatban.
Jászvásáron tört meg az átok, a Gyergyószentmiklósi VSK megszerezte az első idegenbeli pontját a labdarúgó 3. Ligában. A három pont sem volt messze, a házigazda a 90. percben, tizenegyesből egyenlített.
Fölényes győzelmet aratott a román felnőtt jégkorong-bajnokságban a Háromszéki Ágyúsok csapata, amely egy korai hátrányból felállva alaposan elverte a Galaci CSM együttesét.
A Csíkszeredai Sportklub a hátvéd Ferencz-Csibi Róbert két góljával és hatékony támadójátékkal győzte le 5–1-re a Dunaújvárosi Acélbikákat a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Vákár Lajos Műjégpályán.
Úgy tűnik, továbbra is sormintát követ a Brassói Corona az Erste Liga idei kiírásában: a Cenk alatti együttes rendre egy meccset nyer, majd egyet veszít – ezúttal a győzelem volt soron, miután hazai pályán múlta felül a Debreceni EAC-ot.
Hazai pályán hozta a kötelezőt a Sepsi OSK harmadosztályú farmcsapata, amely a véghajrában szerzett góllal 1–0-ra nyert a CS Păulești ellen, ezzel sorozatban harmadszor gyűjtötte be a három pontot.
Sajtóértesülések szerint adminisztratív jellegű probléma nehezíti a Csíkszeredai Sportklub helyzetét: az elmúlt hetekben remek formában védő Nyikita Melnicsuk nem léphet jégre, mivel nem sikerült időben rendezni a vízumát.
Magyar, székely és csángó politikusok és közméltóságok barátságos futballtornán találkoztak Csíkszentdomokoson. A nemzeti összetartozást erősítő eseményen az eredmény másodlagos volt – a nap a sportról, a barátságról és a közösségről szólt.
Zöld asztalnál dőlt el a botrányos szentegyházi mérkőzés sorsa a Hargita megyei 4. Ligában. A Vasas szurkolói miatt félbeszakadt találkozót 3–0-val a Maroshévízi ProMureșul SK javára írták, a hazai klubot pénzbírsággal és pályabezárással is sújtották.
Felkészülési mérkőzést játszott az FK Csíkszereda pénteken délelőtt a Burus Csaba Sportparkban, ahol Ilyés Róbert együttese magabiztosan érvényesítette a papírformát a másodosztály sereghajtója, a Câmpulung Muscel ellen.
A horvátországi Zárában vasárnap elkezdődik az asztalitenisz csapat Európa-bajnokság, amelyen a román női válogatott első számú kiemeltként a kontinenstorna trófeáját célozza meg.
A Ride More Paraevent – Snowlovers Edition program keretében október közepén, profi sportolók és olimpikonok irányításával a téli sportok fogyatékkal élő szerelmesei Csíkszeredában is kipróbálhatják a para sí, snowboard, sífutás és biatlon .
Egymást érik a labdarúgó-válogatottak mérkőzései pénteken, a magyar U21-es együttes Európa-bajnoki selejtezőt, a román csapat barátságos meccset játszik, a világbajnoki kvalifikációs sorozatban Németország és Franciaország találkozója szerepel műsoron.
Lejátszotta első csoportmérkőzését a női kosárlabda Európa Kupában a Sepsi-SIC, amely csütörtök este a Kangoeroes Basket Mechelen otthonában lépett pályára. Zoran Mikes együttese az első félidőben jól tartotta magát, de nagyarányú vereség lett a vége.