Hirdetés

Erős nemzetközi mezőny, részvételi rekord az asztaliteniszezők emlékversenyén

Három napig folyamatosan asztaliteniszeztek a városi sportcsarnokban
Fotó: László Ildikó

Több mint 250-en álltak asztalhoz a hétvégén a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban, ahol negyedik alkalommal rendezték meg a Nagy Ferenc Emlékversenyt. A háromnapos utánpótlástornára hét országból érkeztek sportolók.

A Székelyudvarhelyi ISK által rendezett nemzetközi versenyen a romániai sportolók mellett moldovai, szerbiai, magyarországi, németországi, írországi és spanyolországi asztaliteniszezők mérték össze erejüket.

Hirdetés

A 16 asztalon zajló mérkőzéseken az U9-es, U11-es, U13-as és U15-ös korosztályok versenyeztek. A hazaiaknak ezúttal három érem jutott, ami a szervezők szerint jól mutatja a torna erősségét.

„Ez azért jó, mert mutatja a torna erősségét. Nem egy háziversenyről van szó, hanem egy erős megmérettetésről” – mondta el a Székely Sport megkeresésére György István, a Székelyudvarhelyi ISK edzője, a verseny főszervezője.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A Székelyudvarhelyért Kupa 2023-ig tizennégy kiadást ért meg, ezt követően a szervezők a nemrég elhunyt oktató és edző, Nagy Ferenc emléke előtt tisztelegve változtatták meg a torna nevét. Az emlékverseny azóta évről évre egyre több indulót vonz.

A hétvége egyik különlegessége ezúttal is a vasárnapi Családi Kupa volt. A viadalon egy szülő vagy nagyszülő és egy gyerek alkotott egy csapatot, idén pedig több mint 60 páros nevezett.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A legidősebb résztvevő egy 68 éves nagytata volt, de olyan családok is érkeztek Székelyudvarhelyre, amelyek kifejezetten a családi megmérettetés miatt utaztak a városba.

„A Családi Kupa az egész emlékverseny ékköve volt. Egyet léptünk előre, évről évre egyre jobb tornának vagyunk a házigazdái. Egyben ez a szezonkezdő verseny is számunkra” – értékelt György István.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Mutatjuk a román válogatott játékos bődületes szabadrúgásgólját a BL-ben (videóval)

Szenzációs gólt lőtt szabadrúgásból az AEK Athén színeiben játszó Răzvan Marin a LASK Linz ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján. Videón mutatjuk a találatot.

Visszatért a kulcsfontosságú védő, rég nem látott játékos is feltűnt a Sepsi OSK edzésén

Jó hírek érkeztek a Sepsi OSK háza tájáról: Daniel Vîrtej ismét együtt készül a csapattal, az edzéseken pedig hosszú idő után Sigér Dávid is feltűnt.

Székelyhon

Kelemen Hunor: Antal Lóránt szenátornak semmi keresnivalója nem volt a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőn

Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.

`
Krónika

Hülyébbet nem is csinálhatott volna magából az AUR politikusa a Székelyföldön

Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.

Krónika

RMDSZ-es szenátor is ült a magángépen, amely alkotmánybírót és több üzletembert is egy görög szigetre repített

Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.

Főtér

Akik elektronikus személyi igazolványra váltottak a közelmúltban, már meg is bánták – hírmix

Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

Ez is érdekelheti

FK Csíkszereda–Dinamo, atlétikai világdöntő és US Open – pénteken a tévében

Hazai pályán fogadja a Dinamót az FK Csíkszereda a Szuperliga 9. fordulójában, előtte a Farul az Aradi UTÁ-t. Budapesten kezdődik az atlétikai világdöntő, a US Openen elődöntőket rendeznek, miközben folytatódik a Vuelta a Espana.

Újra van íjászvilágbajnoka Csíkszentkirálynak (videóval)

Remekeltek a Szirtisas Íjász Sportklub versenyzői a szilvásváradi 3D-s világbajnokságon. Miklós Csaba aranyérmet szerzett, ezzel a csíkszentkirályi egyesület történetének második világbajnoki címét ünnepelhette.

Magyarország a kosár-vb negyeddöntőjében, hat BL-meccs – csütörtökön a tévében

A női kosárlabda-világbajnokság negyeddöntőjében Magyarország az Egyesült Államokkal találkozik, este hat mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában, közte a Bayern München–Bodø/Glimt találkozót. Folytatódik a Vuelta és a US Open.

Új LED-fal a sportcsarnokban, korszerű felszerelésekkel gazdagodott a Székelyudvarhelyi ISK

Korszerűbb körülmények között készülhetnek a székelyudvarhelyi sportolók, több szakág és a sportcsarnok is új felszereléseket kapott. A fejlesztések egy pályázat részeként valósultak meg.

A nomád sportok olimpiáján képviselték Székelyföldet

Lovasíjászatban, lovasbirkózásban és tenge iluban is kipróbálták magukat a székelyföldi sportolók a Kirgizisztánban megrendezett 6. Nomád Világjátékokon. Az eredmények mellett elsősorban felbecsülhetetlen tapasztalatokkal tértek haza.

Két székelyföldi településen is nemzetközi teqballtorna zajlik ezen a héten

Előbb Szentegyházán, majd Homoródfürdőn lépnek asztalhoz a házigazda Góbék Teqball Team klasszisai és fiatal játékosai, valamint a sportág további meghatározó sportolói.

Négy éremmel kezdték az őszi szezont a háromszéki karatékák

Négy dobogós helyezést értek el a Sport-All Sport Club karatékái a horvátországi Csáktornyában rendezett 30. Međimurje Openen. Az öt versenyző az MTK Budapest színeiben, Virág András edző kíséretében lépett tatamira.

Pályán a sztárcsapatok a BL-ben, Kolozsváron rajtol a röplabda-Eb – a szerdai sportműsor

Kolozsváron kezdődik a férfi röplabda-Eb, a román válogatott Lettország ellen mutatkozik be. A Bajnokok Ligájában pályára lép a Liverpool, az FC Barcelona és a Napoli, a kézilabda BL-ben a Veszprém fogadja a Portót. Folytatódik a Vuelta és a US Open.

Szász Kincső Malajziában szerzett világranglista-pontokat

A kilencedik helyen végzett a csíkszeredai fallabdázó, Szász Kincső a malajziai Negeri Sembilanban rendezett világkupa-fordulón, ahol a legjobb nyolc közé jutásért játszott párharcban maradt alul.

Rajt a Bajnokok Ligája főtábláján, Real Madrid–Inter párharc – a keddi sportműsor

Elkezdődnek a küzdelmek a labdarúgó Bajnokok Ligája új idényének csoportkörében: a Real Madrid az Intert, az FC Porto a Manchester Cityt fogadja, pályára lép a Borussia Dortmund és az Aston Villa is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!