A játékok műsorán 2014 óta szereplő számban a szombati selejtezőből 12 versenyző jutott a vasárnapi döntőbe, köztük a Szocsiban és Phjongcshangban is aranyérmes amerikai Jamie Anderson, akinek ezúttal nem volt esélye a győzelemre, sőt, a dobogótól is messze volt, s csak a kilencedik lett. Az elmúlt években mutatott teljesítmények alapján a kétszeres világbajnok 20 éves új-zélandi volt a legnagyobb esélyes és a selejtezőben is a legjobb volt, a fináléban azonban alaposan meg kellett küzdenie a diadalért.
A verseny magyar indulója, Kozuback Kamilla a szombati selejtezőben a 28. helyen zárt.
Slopestyle-ban az indulók ugratókkal és korlátokkal tarkított lejtőn mutatnak be különféle trükköket, szaltókat, forgásokat és csúszásokat. A pontozásnál végrehajtás nehézségét, az ugrások magasságát, a trükkök változatosságát és a menet gördülékenységét nézik.
A férfi sífutók 15+15 kilométeres versenyét az orosz Alekszandr Bolsunov óriási fölénnyel nyerte, az ezüstérmet honfitársa, Gyenyisz Szpicov szerezte meg, míg a harmadik legjobb idővel a finn Iivo Niskanen érkezett célba.
A brassó Paul Pepene a 28. helyen zárt, több mint hat perccel a győztes mögött.
A verseny nagy vesztese a norvég csapat volt, amely érem nélkül zárt, legnagyobb sztárja, a háromszoros phjongcshangi győztes Johannes Klaebo pedig csak a 41. lett, több mint 9 perccel elmaradva Bolsunovtól.
A svéd Nils van der Poel 6:08.84 perces olimpiai csúccsal diadalmaskodott a férfi gyorskorcsolyázók 5000 méteres számában. A második helyen a holland Patrick Roest, a harmadikon a norvég Hallgeir Engebraaten végzett. A három dobogós nagy csatát vívott, 1.04 másodpercen belül voltak egymáshoz képest. A visszavonulás előtt álló 35 éves, négyszeres olimpiai bajnok, kilencszeres összetett világ-, és 10-szeres összetett Európa-bajnok Kramer kilencedik lett a 20 fős mezőnyben, a győztes Van der Poeltől 8.20 másodperccel elmaradva.
A férfi síugrók normálsáncos versenyszámát a japán Kobajasi Rjoju nyerte. A fiatal brassói síugrók, Andrei Cacina (48.) és Andrei Feldorean (50.) nem kerültek be a legjobb 30 közé.
A szánkósok férfi egyéni versenyében a német Johannes Ludwig bizonyult a legjobbnak. A sinaiai Valentin Crețu a harmadik körben a 29. helyen végzett.
Pekingi téli olimpia, a második versenynap érmesei:
Hódeszka, női slopestyle:
Olimpiai bajnok: Zoi Sadowski Synnott (Új-Zéland) 92,88 pont
2. Julia Marino (Egyesült Államok) 87,68
3. Tess Coady (Ausztrália) 84,15
Sífutás, férfi 15+15 km tömegrajtos verseny:
Olimpiai bajnok: Alekszandr Bolsunov (Orosz Olimpiai Bizottság) 1:16:09.8 óra
2. Gyenyisz Szpicov (Orosz Olimpiai Bizottság) 1:17:20.
3. Iivo Niskanen (Finnország) 1:18:10.0
Gyorskorcsolya, férfi 5000 m
Olimpiai bajnok: Nils van der Poel (Svédország) 6:08.84 perc
2. Patrick Roest (Hollandia) 6:09.31
3. Hallgeir Engebraaten (Norvégia) 6:09.88
Síugrás, férfi normálsánc:
Olimpiai bajnok: Kobajasi Rjoju (Japán) 275,0 pont (1. sorozat: 104,5 méter/2. sorozat: 99,5 méter)
2. Manuel Fettner (Ausztria) 270,8 (102,5 m/104,0 m)
3. Dawid Kubacki (Lengyelország) 265,9 (104,0 m/103,0 m)
Szánkó, férfi egyes:
Olimpiai bajnok: Johannes Ludwig (Németország) 3:48.735 perc
2. Wolfgang Kindl (Ausztria) 3:48.895
3. Dominik Fischnaller (Olaszország) 3:49.686
Síakrobatika, női mogul:
Olimpiai bajnok: Jakara Anthony (Ausztrália) 83,09 pont
2. Jaelin Kauf (Egyesült Államok) 80,28
3. Anasztaszija Szmirnova (Oroszország) 77,72
Az éremtáblázat itt érhető el.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!