Hirdetés

Peking 2022: finn–orosz döntő lesz a férfi jégkorongtornán

A finnek 2–0-ra győzték le a szlovákokat az első elődöntőben
Fotó: MTI/Kovács Tamás

MTI
2022. február 18., 22:25

A címvédő orosz válogatott szétlövés után 2-1-re legyőzte a svéd csapatot a pekingi téli olimpia férfi jégkorongtornájának pénteki elődöntőjében, és a szlovákokat legyőző finn együttessel találkozik a vasárnapi fináléban.

MTI
2022. február 18., 22:25

A Nemzeti Fedett Stadionban negyedház, 5000 néző előtt rendezték az összecsapást, ugyanakkor a kínai nézők az előírás szerint nem szurkolhattak, csendben nézték a két gárda ütközetét.

Hirdetés

Az első harmad sok kapura lövést hozott, de gólt nem. A térfélcsere után egyből, 15 másodperc alatt Anton Szlepisev viharzott el a bal szélen, lehagyta védőjét, Christian Folint, középre tört, és Lars Johansson kapust is kicselezve lőtt a kapuba. Jól védekezett a címvédő, kevés helyzete volt a riválisnak. A záró játékrészben próbálkoztak a nagyobb sebességre kapcsoló skandinávok, és a 47. percben egy kipattanóból Anton Lander egyenlített.

A hosszabbításban több nagy ziccer is akadt, de nem esett gól, jött a szétlövés, ebben a nyolcadik párt követően az oroszok voltak a jobbak (3-2).

Az első elődöntőben az első harmad kiegyenlített csatát hozott, de a finnek szereztek vezetést, miután a 16. percben Sakari Manninen gyűjtötte be a kipattanót, és Patrik Rybar lábvédője alatt a kapuba lőtt. A folytatásban is fegyelmezett finn játék volt jellemző, az északiak egész összecsapáson nem kaptak kiállítást. A hajrában kockáztatott a szlovák együttes, de lehozott kapusa mellett újabb gólt kapott.

Az oroszok eddig kétszer játszottak döntőt, 1998-ban veszítettek, míg négy éve Phjongcshangban nyertek. A jogelőd Szovjetunió, illetve az egyesített csapat (FÁK) összesen nyolc aranyat gyűjtött. A finnek történetük során harmadszor (1988, 2006) játszhatnak olimpiai aranyéremért.

Jégkorong, férfi elődöntő, Téli Olimpiai Játékok, Peking:
Orosz Olimpiai Bizottság–Svédország 2-1 (0-0, 1-0, 0-1, 0-0, 1-0), szétlövés után.
Korábban:
Finnország-Szlovákia 2–0 (1-0, 0-0, 1-0).

Kisdöntő: 
Szlovákia–Svédország – szombat 15.10.
Döntő:
Finnország–Orosz Olimpiai Bizottság – vasárnap 6.10.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!