A sprint és a 10 kilométeres klasszikus versenyszámban láthatjuk majd versenyezni a 29 éves Lőrincz Tímeát a februárban kezdődő pekingi téli olimpián.
Célja, hogy a középmezőnyben vagy annál egy picivel előbb végezzen, ami hasonló eredmény lenne, mint amit Dél-Koreában elért.
Az intenzív felkészülés több mint egy éve zajlik, többnyire külföldön, hiszen Romániában nem lehet hosszabb ideig sízni. Jelenleg Ausztriában készül a romániai válogatottal, de már szeptemberben elkezdődött számára a versenyszezon, egy olaszországi görsí-megmérettetéssel, azóta pedig egymást követték a sífutóversenyek Ausztriában, Olaszországban és Svájcban.
Az idei évadban eddig 16 alkalommal állt rajthoz.
„Más volt ez a felkészülés, mint legutóbb, hiszen Pjoncsang előtt négy évig edzhettünk, most pedig sokkal rövidebb időm volt erre, mivel két évet kihagytam a kisfiam születése miatt. Nem mondanám, hogy bombaformában vagyok, de igyekszem mindent megtenni, hogy a lehető legjobban teljesítsek” – mondta.
Hozzátette, hogy míg a nyári, Romániában zajlott felkészítőkre magával vihette gyermekét, ez már nem lehetséges a külföldi edzőtáborok és versenyek idején, két verseny között repült többször haza, hogy pár napot családjával lehessen. Például volt, hogy vasárnap verseny után hazautazott, szerdán pedig újra úton volt, hogy pénteken már ismét rajthoz állhasson a következő viadalon.
Az olimpiai kvóta megszerzése a sífutás szempontjából kis országok sportolói számára nagyban függ attól, hogy hány versenyen tudnak részt venni és ott milyen pontszámokat érnek el. Visszatérése után Balkán kupákon, több kontinentális kupán és a nemzetközi síszövetség által szervezett versenyeken sikerült ezt teljesítenie,
így ott lehet Pekingben élete harmadik olimpiáján.
Ausztriából január 24-én érnek haza, Brassóban zajlik majd a kötelező Covid-tesztek elvégzése, és 27-én szállnak repülőre Kína felé.
A sportolók számára egy éve lett volna alkalom megismerni a pekingi pályát, de erre a romániai sífutóknak nem volt lehetőségük. Jelenleg a helyszínen -8 fok van, a hóviszonyok is jók, így ebből a szempontból várhatóan minden megfelelő lesz ahhoz, hogy jól sikerüljön az olimpia – véli Lőrincz Tímea.
Számára február 8-án indul a verseny a sprint próbával, majd 10-én a klasszikus versenyszám következik.
Mint elmondta, a napokban felajánlották a lehetőséget, hogy síatlon versenyszámban is induljon, de ezt már nem vállalta, nem volna elég idő arra, hogy megfelelően felkészüljön erre is.
A romániai sífutást hárman képviselik Pekingben, Tímea mellett két férfi versenyző, Paul Pepene és Petrică Hogiu áll rajthoz a február 4-én kezdődő 2022-es téli olimpián.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!