Hirdetés

Zsinórban negyedszerre kupagyőztes a Székelykeresztúri Egyesülés

Fotó: Facebook/Klein László

2018. június 24., 13:37

A Székelykeresztúri Egyesülés sorozatban negyedszerre nyerte meg a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszát, miután szombat délután legyőzte a megyei döntő házigazdáját, a Gyergyószentmiklósi VSK csapatát.

2018. június 24., 13:37

Mintegy 350 néző követte a megyei kupadöntőt a gyergyószentmiklósi pályán. A vendégek Kovács Ákos találatával már a 8. percben megszerezték a vezetést, és uralták is az első félidőt.

A szünet után gyors gólváltás történt,

Hirdetés

Vékás Barna duplázta meg Keresztúr előnyét, a hazaiaktól Gergely Róbert válaszolt. Lényegesen megélénkült a játék, Tankó Levente gyorsan egyenlíthetett volna, de lehetősége kimaradt.

Több további kihagyott gyergyói helyzet után a keresztúriak eldöntötték a mérkőzést, Vékás második találatával állította be a végeredményt.

A mutatott játék alapján mindkét csapatnak járt a taps.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

„Ez volt idén a legfőbb célunk, hogy a bajnokság megnyerése után a kupát is elhódítsuk, így ismét tudunk harmadosztályos csapatokat hozni Keresztúrra. Az elődöntőben Farkaslaka ellen szorosabb mérkőzésünk volt. A szombati döntő kicsivel könnyebb volt, mivel jobban összeszedtük magunkat, sikerült rendet rakni a fejek.

Voltak hiányzóink, de jó csapattal utaztunk el, mindenki akarta a győzelmet, és ennek érdekében mindent megtettek a pályán.

Gyergyószentmiklós is összeszedte magát, ez a szervezésen is látszott, hiszen nagyon jó pályán, jó körülmények között játszottunk” – összegzett Klein László, az Egyesülés hálóőre.

„Nagyon csalódott vagyok a vereség miatt, sajnos nem sikerült azt a játékot nyújtanunk, amit elterveztünk. Az ellenfélnek gratulálok, megérdemelten nyert. Számunkra nagyon nagy dolog lett volna a kupa megnyerése:

fiatal csapatunk van, sok játékosnak ez lett volna az első ilyen sikerélménye, önbizalmat adott volna a következőkre nézve.

De nem adjuk fel, dolgozunk tovább, hogy jobbak legyünk” – nyilatkozta Rokaly Attila a mérkőzés után.

A keresztúriak 2015-ben az FK Csíkszereda II. csapatát, 2016-ban a Szépvízi MŰ együttesét, 2017-ben pedig a Homoródalmási Homoród gárdáját győztek le a kupasorozat megyei döntőjében.

A júliusban kezdődő országos szakaszban Hargita megyét három csapat képviseli: a Székelykeresztúri Egyesülés, a Székelyudvarhelyi FC és az FK Csíkszereda.

Labdarúgó Román Kupa, Hargita megyei szakasz, döntő:
Gyergyószentmiklósi VSK–Székelykeresztúri Egyesülés 1–3 (0–1),
gólszerzők Gergely Róbert (52.), illetve Kovács Ákos (8.), Vékás Barna (50., 79.).
Gyergyószentmiklósi VSK: Paltán Roland – Vargyas Róbert, Korpos Tihamér (C), Berecz Norbert, Baricz Szabolcs (Kozma Norbert, 86.), Țepeș Andrei, Nagy Dénes, Gergely Róbert (Czimbalmas Áron, 81.), Tankó Levente, Flavius Cioata, Szőcs László (Nagy Zsolt, 23.). Edző: Rokaly Attila.
Székelykeresztúri Egyesülés: Klein László – Rózsa Árpád, Bokor Zoltán, Dézsi Csaba, Kovács Ákos, Molnár Csaba, Lázár Zsolt, Bilibók Zoltán, Vékás Barna (Gagyi Ervin, 90+1.), Bíró István, Fodor Attila (Fülöp Csaba, 81.).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!