Hirdetés

Záróra az angol élvonalban

Biztos BL-résztvevő a United
Fotó: Leicester City/Facebook

2020. július 26., 22:38

A Manchester United, a Chelsea és az Aston Villa ünnepelhet a Premier League utolsó fordulója után. Az első kettő kivívta a Bajnokok Ligája indulás jogát, a harmadik pedig bennmaradt Anglia legjobb 20 csapata között.

2020. július 26., 22:38

A Liverpool megnyerte a bajnokságot, és a Manchester City lett a második. Ez már régebben eldőlt, azonban mögöttük nagy volt a küzdelem. A Leicester City és a Manchester United a BL-főtábláért vívott „döntőt” egymással a bajnokság zárófordulójában.

Hirdetés

A Premier League első négy helyezettje kvalifikálja magát az európai klubfutball legrangosabb sorozatába, és hárman pályáztak két helyre. A 38. forduló előtt az MU volt a harmadik helyezett 63 ponttal, a Chelsea azonos pontszámmal, de gyengébb gólkülönbséggel a negyedik, a Leicester pedig 62 ponttal az ötödik.

A Leicester épp a Manchester Unitedet fogadta, és mindenképpen győznie kellett volna.

Ez azonban nem jött össze Brendan Rodgers együttesének, az MU Bruno Fernandes 11-es góljával szerzett vezetést, a 90+8. percben pedig Lingard zárta le az addig nyitott kérdéseket.

A Chelsea-nek egy döntetlen is elég lett volna a Wolves ellen, de a londoni kékek Mount és Giroud első félidő hosszabbításában lőtt góljaival mindhárom pontot begyűjtötték. 

A Leicester pillanatnyilag az Európa Ligában érezheti magát, a Wolves pedig nem számíthat európai idényre, de még reménykedhetnek: a Manchester City és a Chelsea még harcban van a Bajnokok Ligájában, a Manchester United és a Wolverhampton pedig Európa Ligában, és a kupagyőzelem szintén BL-indulást jelent. Ha a BL-t angol csapat nyeri, akkor az Premier League 5 helye is BL-t ér.

Leicester City–Manchester United 0–2
Gólszerzők: Bruno Fernandes (71. – 11-esből), Lingard (98.)

Chelsea–Wolverhampton Wanderers 2–0
G.:Mount (45+1)., Giroud (45+4.)

A 6. helyet és Európa Liga selejtezőt a Tottenham szerezte meg, a Crystal Palace ellen elért döntetlennel és kihasználva a Wolves vereségét. A Palace 9 vereség után szerzett újra pontot...

Crystal Palace–Tottenham Hotspur 1–1
G. Schlupp (53.), ill. Kane (13.)

A rangsor utolsó helyét már rég „bebiztosította” a Norwich, és az utolsó Premier Leagiue meccsükön sem sok okuk volt az örömre, a Manchester City 5–0-re nyert ellenük. A City így 102 gólig jutott a szezonban.

A Norwich mellett a másik két búcsúzó a Bournemouth és a Watford lett. Az Aston Villa megúszta.

A Bournemouth csak akkor maradt volna benn, ha nyer és mindkét riválisa kikap. A maguk részéről mindent meg is tettek ezért, győztek az Everton vendégeként, de ez nem volt elég, mert az Aston Villa szerzett egy pontot a West Ham vendégeként. A Watfordnak nem sikerült ez. Az Arsenal otthonában 0–3-ról, még visszakapaszkodtak 3–2-re, de végül lecsüggesztett fejjel kellett elhagyják a pályát és az első ligát.

Everton–AFC Bournemouth 1–3
G: Kean (41)., ill. J. King (13. – 11-esből), Solanke (45+1.), Stanislas (80.)

West Ham United–Aston Villa 1–1
G: Jarmolenko (86.), ill. Grealish (84.)

Londoni döntetlenjével megmenekült a kieséstől az Aston Villa •  Fotó: Aston Villa/ Facebook Galéria

Londoni döntetlenjével megmenekült a kieséstől az Aston Villa
Fotó: Aston Villa/ Facebook

Arsenal–Watford 3–2
Aubameyang (5., 33.), Tierney (24.), ill. Deeney (43.) Welbeck (67.)
Manchester City–Norwich City 5–0
G: Gabriel Jesus (11.), De Bruyne (45+1., 90.), Sterling (79.), Mahrez (84.)

A Liverpool bajnokhoz méltóan búcsúztatta a számára csodálatosan alakult szezont. A Newcastle vendégekét már az első percben hátrányba kerültek Jürgen Klopp fiai, de már a szünet előtt egyenlített Van Dijk, a második félidőben pedig Origi és Mané góljai hozták a pontokat, amelyekből végül 99-et gyűjtöttek.

Newcastle United–Liverpool 1–3
G: Gayle (1.), ill. Van Dijk (38.), Origi (59.), Mané (89.)
További eredmények

Southampton–Sheffield United 3–1
G: Che Adams (50., 71.), Ings (84.), ill. Lundstram (26.)

Burnley–Brighton 1–2
G: Wood (43.), ill. Bissouma (20.), Connolly (50.)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Székelyhon

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette

Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.

`
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Krónika

Jogosítvány nélküli vezetésen értek egy jogosítvány nélküli vezetésért már elítélt Szilágy megyei szenátort

Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Botlott Barót, új éllovasa van a Kovászna megyei pontvadászatnak

Három döntetlen mellett három hazai és egy vendéggyőzelmet jegyezhettünk fel a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. A játéknap rangadóját Kovászna nyerte, ezzel átvette a vezetést a tabellán, megelőzve az idegenben botló Barótot.

Robognak a vásárhelyi együttesek a Maros megyei focibajnokságban

A marosvásárhelyi csapatok begyűjtötték a győzelmet a Maros megyei labdarúgó 4. Liga hétvégi 10. fordulójában, így továbbra is az első két helyet foglalják el a tabellán.

Véget nem érő hullámvölgyben a nagyágyúk, a feje tetejére állt a Szuperliga

Messze még az alapszakasz vége, de egyre világosabb, hogy a Szuperliga nagycsapatai komoly gondban vannak. A CFR nyolc idegenbeli próbálkozás után végre megszerezte első győzelmét, az FCSB pedig csak a hosszabbításban tudott pontot menteni Nagyszebenben.

Növelték előnyüket az élboly csapatai a Hargita megyei 4. Ligában

Elkezdődtek az alapszakasz visszavágói a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában. A hétvégi fordulóban minden találkozó hazai sikerrel zárult, az élboly triója pedig növelte előnyét az üldözőkkel szemben.

Gólt rúgott a riválisnak Marius Corbu a ciprusi bajnokságban (videóval)

A Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje, Marius Corbu ismét eredményes volt a ciprusi élvonalban: csapata, az APOEL Nicosia 2–2-es döntetlent játszott városi riválisa, az Omonia Nicosia otthonában, a bajnokság 10. fordulójában.

Megszakadt az átok: győzni tudott idegenben a Kolozsvári CFR

Nem volt sétagalopp, de a labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában végre megszerezte első idegenbeli sikerét a Kolozsvári CFR. A kincses városi gárda az utóbbi hetekben gyengélkedő Unirea Slobozia otthonából hozta el a három pontot.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Nehéz este a fővárosban – simán kikapott a Dinamótól az FK Csíkszereda (videóval)

Nemcsak az eredmény, hanem a játék képe alapján is súlyos vereséget szenvedett az FK Csíkszereda szombat este a Bukaresti Dinamo otthonában. A Nemzeti Arénában rendezett találkozón a piros-feketéknek szinte semmi esélyük nem volt a pontszerzésre.

Túl nagy falat volt a listavezető a Gyergyószentmiklósi VSK-nak

A Gyergyószentmiklósi VSK hazai pályán sem tudta megállítani az élen álló Șoimii Gura Humorului csapatát. A vendégek magabiztos játékkal győztek.

Nem ment idegenben a háromszékieknek: fejet hajtott KSE és a Sepsi OSK II. is

Balul kezdődött a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság visszavágó-sorozata a háromszéki együttesek számára, a 12. játéknapon a KSE és a Sepsi OSK II. egyaránt idegenben maradt alul, a Victoria Traian, illetve a CSO Plopeni vendégeként.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!