„Soha nem kerültem el a problémákat, néha magam is meglátogattam őket” – mondta a Het Laatste Nieuws című lapnak adott búcsúinterjúban a belga szakember, aki azt is hozzátette, soha nem a legegyszerűbb utat választotta.
A cikk összegzése alapján a 70 éves trénernek hosszú pályafutása során legalább 26 munkahelye volt, 14 klubnál dolgozott és négy válogatottnál tevékenykedett szövetségi kapitányként, utolsóként éppen a magyarnál.
Leekens legnagyobb edzői sikereit a Club Brugge-nél érte el, amellyel 1990-ben bajnok, 1991-ben kupagyőztes lett, korábban pedig a Cercle Brugge csapatával szintén kupagyőztes volt. A magyar mellett szakvezetője volt az algériai, a belga és a tunéziai nemzeti együttesnek.
2018-ban négy barátságos mérkőzésen irányította a magyar válogatottat,
amely ez idő alatt három hazai vereség mellett (Kazahsztán ellen 2–3, Skócia ellen 0–1, Ausztrália ellen 1–2) egy döntetlent tudott elérni, június 6-án idegenben, a fehéroroszok ellen (1–1), ezért távoznia kellett.
Őt követte a jelenlegi szakvezető, az olasz Marco Rossi. Ezt követően még egy tunéziai és egy iráni klubnál vállalt munkát.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!