Hirdetés

Visszavette az első helyet a CFR

Archív
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR

2019. december 16., 22:08

Megnyerte az Astra Giurgiu elleni hazai rangadót a Kolozsvári CFR az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának zárómérkőzésén, 2–0-s győzelmével visszavette az első helyet az 1. Liga tabelláján.

2019. december 16., 22:08

Az első hely volt a tét a két együttes hétfő esti kolozsvári találkozóján. Ez volt az argentin Emmanuel Culio búcsúmeccse, aki családi okokra hivatkozva úgy döntött, visszavonul.

A CFR bizakodva várta az összecsapást, hiszen múlt csütörtökön kiharcolta a továbbjutást az Európa Liga egyenes kiesési szakaszába, az Astra pedig elképesztő formában volt, hiszen sorozatban nyolc mérkőzést nyert meg a bajnokságban, és az előző játéknapon átvette a vezetést.

Az elejétől mezőnyfölényben játszottak a hazaiak, de Păun és Camora lövései nem találták el kaput.

A vezetést az első félidő közepén szabadrúgást követően szerezte meg a CFR,

Costache még elrontotta lövését, de a labda Burcă elé került, aki higgadtan lőtt a hálóba, ezzel a védő a Celtic elleni múlt heti mérkőzés után ismét betalált. Ezután nem tudott újabb veszélyes helyzeteket kidolgozni Dan Petrescu csapata, a másik oldalon pedig a vendégek tehetetlenek voltak.

Hirdetés

A folytatásban az Astra próbálkozott az egyenlítéssel, a házigazda azonban irányítás alatt tartotta a mérkőzést. Félórával a vége előtt növelhette volna előnyét a CFR, de Costache kihagyta a bajnokság egyik legnagyobb ziccerét, alig két méterről mellé lőtt.

Tíz perccel a vége előtt emberelőnybe kerültek a kolozsváriak, amikor Budescu gyorsan kiállíttatta magát,

rögtön ezután pedig lezárták a meccset,

Culio beadásánál a vendégek kapusa óriásit hibázott, és a labda átjutott a gólvonalon.

Győzelmével a CFR visszavette az első helyet az Astrától, de csak egy pont az előnye. Az idei utolsó fordulóban a kolozsváriak szombaton 20 órától a sereghajtó FC Voluntari vendégeként játszanak, és amennyiben nyernek, biztosan az élen zárják az évet.

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 21. forduló:
Kolozsvári CFR–Astra Giurgiu 2–0 (1–0).
Gólszerzők: Burcă (23.), Culio (84.).
CFR: Arlauskis – Susic, Vinicius, Burcă, Camora – Itu (Bordeianu, 57.), Hoban, Culio, Păun (Omrani, 73.), Costache (Petrila, 87.) – Rondon. Edző: Dan Petrescu.
Astra: Kitanov – Graovac (Dandea, 72.), Tamaş, Dima (Tounkara, 46.), Enache – Crepulja, Simion, Radunovic, Gheorghe, Răduţ (Begue, 61.) – Budescu. Edző: Bogdan Andone.
Vezette: Kovács István (Nagykároly).

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 21. forduló
2019. 12. 13., 20:30 Bukaresti Dinamo Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–2
2019. 12. 14., 13:00 Academica Clinceni FC Botoșani 1–1
2019. 12. 14., 15:00 Jászvásári Poli Medgyesi Gaz Metan 1–2
2019. 12. 14., 20:00 Universitatea Craiova FC Voluntari 2–1
2019. 12. 15., 18:00 Chindia Târgoviște Nagyszebeni Hermannstadt 1–1
2019. 12. 15., 20:30 FC Viitorul FCSB 0–2
2019. 12. 16., 20:00 Kolozsvári CFR Astra Giurgiu 2–0

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 7 4 51–16 52
2. Universitatea Craiova 26 14 4 8 41–28 46
3. FC Botoșani 26 12 9 5 36–30 45
4. FCSB 26 13 5 8 37–29 44
5. Medgyesi Gaz Metan 26 12 7 7 34–30 43
6. Astra Giurgiu* 26 13 6 7 38–29 42
7. FC Viitorul 26 11 7 8 44–29 40
8. Bukaresti Dinamo 26 10 4 12 37–41 34
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 7 12 7 30–26 33
10. Chindia Târgoviște 26 6 7 13 29–47 25
11. Nagyszebeni Hermannstadt 26 5 10 11 26–44 25
12. Jászvásári Poli 26 5 7 14 26–40 22
13. Academica Clinceni 26 4 10 12 30–47 22
14. FC Voluntari 26 5 5 16 22–45 20
*Astra Giurgiu büntetve 3 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

A ráadásban mentette meg magát Marokkó, majd kiejtette Hollandiát

Marokkó ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta Katarban: továbbírja a történelmet. Az afrikai együttes a tizenhatoddöntőben Hollandia ellen egyenlített a hosszabbításban, majd tizenegyespárbajban búcsúztatta az európaiakat.

Meglepetés a javából, máris búcsúztak a németek a vébén

Hatalmas meglepetésre Paraguay büntetőpárbajban legyőzte Németországot a labdarúgó-világbajnokság hétfő éjféli tizenhatoddöntőjében.

A legvégén jött a slusszpoén, a brazilok kiejtették a japánokat

Az első félidőt követően még hátrányban volt Brazília, de parádés második félidei játékával és a hosszabbításban szerzett góllal végül Japán fölé kerekedett, és bejutott a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Fordulatos csatában az újonc nyerte a Román Kupát Kovászna megyében

Kupadiadallal koronázta meg első szezonját a mezőnyben abszolút újoncnak számító Zágonbárkány, amely Szentkatolnát felülmúlva megnyerte a labdarúgó Román Kupa Kovászna megyei döntőjét, és készülhet a regionális szakaszra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!