Az történetről Mészár Sándor – az Arad Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság vezetője, az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje – számolt be az Aradi Hírek című portálnak. Mészár márciusban, a koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot bevezetése előtt találkozott Balatonfüreden a legendás Csala (ez volt a beceneve a magyar és román válogatottban is szerepelt Pecsovszky Józsefnek) Németországban élő fiával és annak családjával.
„Csala fiával és menyével, Lacival és Verával, valamint unokájával, Lászlóval találkozhattam. Értékes fotókat, dokumentumokat adtak át nekem, amiket hamarosan be fogunk mutatni a nagyközönségnek. Ezúton is köszönöm Pecsovszkyéknak, hogy
– nyilatkozta Mészár.
Pecsovszky József román és magyar válogatott labdarúgó Temesváron született 1921. július 2-án. Alig 16 évesen a Temesvári Kinizsi csapatában mutatkozott be a román élvonalban. 1940-ben egy rövid időre a Temesvári CAM játékosa volt, de visszatért a Kinizsihez. 1941-ben a Nagyváradi AC csapatához igazolt, amely a második bécsi döntést követően a magyar bajnokságban szerepelt.
Három idényt játszott Nagyváradon, 1943-ban ezüstérmes, 1944-ben bajnok lett a csapattal.
Ugyanebben az évben a Kolozsvári AC-hoz szerződött, de a háborús események miatt minden bajnokság megszakadt. 1946 és 1951 között az aradi textilgyári csapat, az UTA (akkor ITA) játékosa volt, 1947-ben, 1948-ban és 1950-ben (Aradi Vörös Lobogó néven) román bajnokságot nyert a gárda. Az ’50-es évek elején a bukaresti katonacsapatnál, a mai Steaua elődjénél töltött három szezont, ahol a fővárosiakkal lett aranyérmes. Szinte minden poszton szerepelt, egy alkalommal még kapus is volt.
Harminckét alkalommal játszott a román válogatottban, háromszor pedig a magyar nemzeti tizenegyben.
Fiatalon érte a halál, épp egy történelmi dátumon, október 6-án, 1968-ban. Az aradi stadionnal szemben szobrot állítottak a tiszteletére, a múlt rendszerben pedig Fair Play-díjat neveztek el róla Romániában, amelyet a legsportszerűbb szurkolótábor érdemelhetett ki.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!