A múlt héten bontott szerződést edzőjével a Székelyudvarhelyi Vasas Femina. A női labdarúgó 1. Liga negyedik helyezettje szerdán reggel közösségi oldalán jelentette be, hogy megegyeztek Vágó Attilával. A magyarországi, salgótarjáni születésű edző neve Székelyföldön inkább a férfi labdarúgáshoz köthető, megfordult a Székelyudvarhelyi FC-nél és az FK Csíkszereda csapatát is irányította – mindkét helyen egy fél idényt töltött 2017-ben.
A 60 éves szakember 2013-ban a magyar női válogatott szövetségi edzőjeként érkezett először Székelyudvarhelyre, a Vasas Femina meghívására, akkor még csak egy rövid látogatásra, megbeszélésre, közös tervek lehetőségeinek felmérésére – írja a csapat közleményében.
A korábbi hódmezővásárhelyi és makói labdarúgó edzőként irányította többek között a Videotont, a Diósgyőrt, a Szolnokot és a Békéscsabát is.
A magyar női fociválogatott szövetségi kapitányaként jelentőset alkotott: 2007 márciusa és 2013 novembere között, két időszakban 42 válogatott mérkőzésen ült a nemzeti együttes kispadján.
Vágó Attila lánya, Vágó Fanny, több mint százszoros magyar válogatott, ötszörös magyar bajnok és kétszer az év női labdarúgójának választották Magyarországon. Jelenleg a Fradiban játszik.
A Vasas Femina a héten kezdte el a felkészülést a tavaszi idényre, egyelőre a másodedző, Székely János és az erőnléti trénerek irányítják az edzéseket. Az új szakember január végén érkezik Székelyudvarhelyre.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!