Csütörtökön este a német Bayer Leverkusen otthonában vendégszerepelt a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga G csoportjának nyitófordulójában.
A összecsapás elején a németek ragadták meg a kezdeményezést, de a 8. percben mégis a Fradinak sikerült megszereznie a vezetést: Tokmac lódult meg a bal szélen, a tizenhatosig ment, középre passzolt, ahol Ryan Mmaee érkezett és az üres kapuba passzolt (0–1).
Akár növelhette volna az előnyét a vendégcsapat, biztató képet mutatott a magyar bajnok játéka, de aztán ismét a Leverkusen volt, amelyik a tempót diktálta. Dibusznak kétszer komoly bravúr kellett bemutatnia, a 38. percben jött az egyenlítés, egy szépen felépített támadás végén Palacios lövése kötött ki a felső sarokban (1–1).
A pihenőig egy-egy találat még született, mindkettőt érvénytelenített a VAR-rendszer.
Komoly nyomás alatt volt a második játékrészben a Fradi, a védelem és Dibusz bravúrjai kellettek, hogy csak a 69. perben vegye át a vezetést a német gárda. Igaz, ekkor bődületes védelmi hibát követően: Civic eladott labdáját a saját térfelén azonnal büntették, Wirtzet hozták kihagyhatatlan helyzetbe (2–1).
A végjátékban a zöld-fehérek próbálkoztak, de igazából nem tudtak összehozni egyetlen veszélyes helyzetet sem. Vereséggel indította a Ferencváros az Európa Ligát, szégyenkeznie nincs miért, teljesen reális a Bayer Leverkusen győzelme.
Labdarúgó Európa Liga, G csoport, 1. forduló:
Bayer Leverkusen–Ferencváros 2–1 (1–1).
Gólszerzők: Palacios (38.), Wirtz (69.), illetve R. Mmaee (8.).
Betis–Celtic 4–3 (2–2).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!