A 2004. április 13-án született csíkszentsimoni fiatalemberről, korosztálya egyik legígéretesebb székelyföldi labdarúgójáról kiderült, hogy csak egy vesével született.
Szondy Zoltántól, az FK Csíkszereda elnökétől megtudtuk, hogy Sándor Raulnak már a tavaly voltak nehezen megmagyarázható egészségügyi tünetei, többször elájult, és ezekre nem találtak magyarázatot a szokványos, rutinszerű vizsgálatok során.
„Elvégeztettünk egy komolyabb vizsgálatot, kiderült, hogy a fiatalembernek csak egy veséje van. Szomorú, hogy valakiről csak 18 éves korában tudódik ki ez, nem akarom az egészségügyi rendszert minősíteni, de furcsa ez a történet.
Sándor Rault elküldtük több szakorvoshoz, újabb vizsgálatokat végeztek el, és megerősítették a diagnózist, ezért a sporttevékenységét felfüggesztettük. Ez a jelen állás, és ez így marad, ha csak valamilyen nagyon komoly és nagyon megalapozott orvosi szakvéleményt nem kapunk arról, hogyan lehet tovább lépni.
A fiatalemberre a klubon belül továbbra is számítunk, saját nevelés, jó magaviseletű, komoly gyerek, aki bemutatkozott már a felnőtt csapatban is, ahol gólokat is szerzett, az U19-es együttesünkkel pedig román bajnok, kupa- és szuperkupa-győztes” – mondta el Szondy.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!