Hirdetés

Veretlenek egymás ellen, a Bánságban vív rangadót az FK Csíkszereda

Az utóbbi években többször játszott egymás ellen a Resicabánya és az FK Csíkszereda
Fotó: Pinti Attila

2024. szeptember 17., 11:15

Tévés mérkőzéssel zárul kedden késő délután a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 6. fordulója, amelyen az éllovas FK Csíkszereda a szintén veretlen Resicai CSM otthonában vendégszerepel. Mindkét gárda a győzelemre hajt – legalábbis az edzők szerint.

2024. szeptember 17., 11:15

Két veretlen csapat találkozik kedden délután 5 órától a resicabányai Mircea Chivu Stadionban. A hazaiak az eddigi öt fordulóban három győzelmet arattak és két döntetlent értek el, a székelyföldi gárda pedig megnyerte mind az öt bajnokiját.

Hirdetés

Flavius Stoican, a Resicabányai CSM vezetőedzője szerint a bánági együttes egy olyan csapat, amely ha igazi formáját mutatja, akkor bárkit le tud győzni. „ A kéthetes szünetben keményen készültünk, és egy barátságos mérkőzést játszottunk az Aradi UT ellen. Azon a meccsen kimutatkozott, hogy hol vagyunk jók, és hol kell javítanunk a játékunkon. A fontos az, hogy mindaz amit gyakoroltunk, látszódjon majd az éllovas elleni mérkőzésén a pályán is.

Be akarjuk bizonyítani, hogy semmivel sem vagyunk gyengébbek mint az FK Csíkszereda.

Egy jó, a nézők számára kedvező focit játszó csapat vagyunk, és remélem mi leszünk kedden este a győztesek. Az FK Csíkszereda egy jó csapat, amely a bajnokságban és a Román Kupában is jól teljesített” – fejtette ki Flavius Stoican.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője elmondta, hogy nem lesz könnyű mérkőzésük, egy jó csapat ellen játszanak, amely a labdabirtoklásra fekteti a hangsúlyt. „ A Resicabánya mind az öt mérkőzésén uralta a játékot, nagyon jó volt a labdabirtoklási arányuk. Tetszik a játékuk, szép futballt produkálnak. Ez a táblázaton is mutatja a pozíciójukat, úgyhogy nem véletlen az eddigi öt nyert mérkőzés, plusz nekik is a két kupameccs, hét mérkőzésből hét győzelem, hasonló a mérlegük a miénkhez.

Egy ki-ki mérkőzésre számítok, ahol – szerintem – amelyik csapat hamarabb betalál, az be fogja húzni a győzelmet.

A Resicabánya azért is jó csapat, mert náluk is 80-90%-ban megmaradt a tavalyi keretük, és az edzőjük is maradt. Volt tíz napunk felkészülni erre a mérkőzésre, úgyhogy teljesen élesen vágunk neki a kedd délutáni bajnokinak, és remélem, hogy tudjuk majd folytatni a jó sorozatunkat” – nyilatkozta Ilyés Róbert.

A labdarúgó 2. Liga alapszakasza 6. fordulójának zárómérkőzése, a Resicabányai CSM–FK Csíkszereda találkozó kedden 17 órakor kezdődik, és a Digi Sport, illetve Prima Sport tévéadók élőben közvetítik.

Játékvezetők: Robert Avram, Gheorghită Bălan (mindketten Piteşti), Ioan Cozorici (Zilah). Tartalék játékvezető: Adelin Pavel (Osica de Jos). Megfigyelők: Radu Bitea (Nagyvárad) és Luis Moisescu (Szörényvár).

Labdarúgó 2. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 6. forduló

Labdarúgó 2. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Életmentő műtéten esett át az FK Csíkszereda ifijátékosa

A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.

Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

`
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Krónika

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Bekerültek az álomcsapatba a Sepsi OSK-játékosok, az edzőre szavazhatunk

Hét klub játékosaiból áll össze a labdarúgó 2. Liga álomcsapata, betették a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA focistáit is.

Batzula Hunor: a második félidőre elfáradtunk, de most a három pont a legfontosabb

A Sepsi OSK helyenként szenvedős meccsen győzte le a Jászvásári Polit és már a tabella élmezőnyében áll. Batzula Hunor szerint a fáradtság ezúttal is kiütközött, de a legfontosabb cél teljesült: a három pont Háromszéken maradt.

Már nem adna egyetlen ajándékot sem vetélytársának a Sepsi OSK

A felsőházi rájátszásba jutásért küzdő egyik vetélytársát fogadja a Sepsi OSK, amely nem engedhet meg magának újabb botlást a Jászvásári Poli ellen.

Megszakadt a Marosvásárhelyi ASA hazai győzelmi sorozata

Az előző hazai mérkőzésein legkevesebb három találatot szerző Marosvásárhelyi ASA ezúttal gólképtelen volt a Concordia Chiajna ellen, ezzel megszakadt a hatmeccses győzelmi sorozata saját közönsége előtt a labdarúgó 2. Ligában.

Megfellebbezte a döntést, visszaszerezné az elveszített pontját a Sepsi OSK

A sepsiszentgyörgyi klubvezetőség nem hagyja annyiban, a végsőkig hajlandó elmenni azért, hogy visszakapja a Chindia Târgoviște ellen zöld asztalnál elveszített mérkőzésen megszerzett egy pontot.

Selymes sikeresen debütált, túljelentkezés van a 2. Liga felsőházáért

Visszavezette a bukdácsoló Jászvásári Polit a győzelem útjára az új edző. Csak egy csapat teljesítménye stabil, képben még a Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA is az első hat helyért szóló küzdelemben.

Elnyelt két Sepsi-pontot a munténiai mocsár (videóval)

Sáros, felázott pálya, elpuskázott lehetőségek és öt percnyi rövidzárlat miatt engedett ki a kezéből biztosnak tűnő győzelmet és két pontot a Sepsi OSK Afumați-ban.

Van egy dolog, amiben mindenképp javulnia kell a Sepsi OSK-nak

Idegenbeli mérkőzéssel folytatja a labdarúgó 2. Liga alapszakaszát a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, vasárnap kora délután a kellemetlen ellenfélnek számító CS Afumați otthonában igyekszik megszerezni a három pontot.

A Corvinul nem tud hibázni, nyert a Szatmárnémeti is a 2. Ligában

A Vajdahunyad továbbra is menetel, az egyetlen csapat, amelyik nem szenvedett vereséget a másodosztályban. Idegenből hozta el a pontokat az Olimpia.

Meggyűlt a baja a kiesőjelölttel a Marosvásárhelyi ASA-nak

Hiába játszott sokáig kétgólos előnyben, a legvégén izgulnia kellett a győzelemért a Marosvásárhelyi ASA-nak a CS Tunari vendégeként a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 14. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!