Kedden este a labdarúgó Román Kupa csoportkörében, a D jelűben rendezték a harmadik, egyben utolsó fordulót. Az egyik párharcban a Resicabányai CSM vendége az FK Csíkszereda volt.
A találkozónak Târgu Jiu volt a helyszíne, miután a házigazda stadionja nem rendelkezik világítóberendezéssel. A két másodosztályos együttes összecsapása igencsak nagy fontossággal bírt, miután a csoportjuk élén álltak, így aki nyer, az biztosan ott lesz az egyenes kieséses szakaszban.
Az elején Ilyés Róbert együttese volt az, amelyik megragadta a kezdeményezést, adogatott a mezőnyben, megpróbálta felépíteni támadásait. Nem volt gond a ritmussal, de az első negyedóra úgy csordogált le, hogy még csak helyzetecskét sem hozott össze egyik fél sem.
Közben Gyulafehérváron a helyi Unirea megszerezte a vezetést a Rm. Vâlcea ellen a csoport másik találkozóján, ami azt jelentette, hogy az FK-nak csak a győzelem jelentett volna továbbjutást.
A félidő második fele hozott pár apróbb gólszerzési lehetőséget, de mindkét együttes arra összpontosított, hogy ne kerüljön hátrányba.
Nem is lehetett más a félidei eredmény, mint gólnélküli döntetlen.
A 64. percben közel voltak, hogy megszerezzék az áhított vezetést Ilyés Róbert tanítványai. Egy beívelt szabadrúgás után nem tudott felszabadítani a resicabányai védelem, a játékszer Dolnyhoz került, aki tízről rászúrhatta, a kapus bravúrral tisztázott.
Sokkal élénkebb lett a meccs, négy perccel később Cioiu esett el az védők gyűrűjében a tizenhatoson belül. A játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. A sértett végezte el a büntetőt, Simon hárította.
Hármas cserével próbálta meg felfrissíteni együttesét Ilyés a végjátékra. Szükségük volt a diadalra, miután Gyulafehérvár 2–1-re vezetett ekkor.
A székelyföldiek mentek előre, de valamilyen akadályba rendre belebotlottak, így egyszerűen nem jutottak el a tizenhatosig sem.
Maradt a 0–0, a megszerzett öt ponttal (egy győzelem, két döntetlen) csoportja harmadik helyén zárt az FK Csíkszereda, ezzel pedig nem jutott tovább, búcsúzott a Román Kupa idei kiírásában.
A piros-feketéknek ez volt az utolsó hivatalos találkozója ebben a naptári évben.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!