December elején játszotta utolsó tétmeccsét a háromszéki gárda, azonban nem pihentek a játékosok túl sokat, mindössze két hét szünetet kaptak, ezt követően egyedi edzéstervet követtek és készültek a folytatásra. Nemrégiben újra összegyűlt a keret, szerdán már harmadik felkészülési meccsüket játszották hazai környezetben, a szintén harmadosztályú Brassói Kids Tâmpa együttesét látták vendégül.
A meccs során arra fektették a hangsúlyt, hogy minél több játékos kapjon bizonyítási lehetőséget, minél több taktikát kipróbáljanak és minél hamarabb vegyék fel a ritmust. Nagy Sándor vezetőedző nemrégiben elmondta, hogy összességében pozitív az összkép a Sepsi OSK farmcsapatánál, továbbra is arra fókuszálnak, hogy minél több tehetséges fiatalt kineveljenek és biztosítsanak a felnőtt csapatnak.
A labdarúgó 3. Liga várhatóan márciusban folytatódik, mindössze három forduló maradt vissza az alapszakaszból. A háromszéki klub a Viitorul Onești otthonába látogat majd.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!