„Nagyon ügyes, ék pozícióban játszik, robusztus, izmos, erőszakos és pimasz játékos – a szó jó értelmében, aki a reményeink szerint a belső védők életét fogja megkeseríteni. Ilyen jó fizikai adottságokkal rendelkező csatárt nagyon keveset lehet találni az erdélyi szériában” – mondta az új játékosról László Zsolt, az SZFC csapatmenedzsere.
A tervek szerint kedden kellett volna elvégezni az SZFC keretén a koronavírustesztet, ám a környékbeli laboratóriumok leterheltsége miatt erre valószínűleg csütörtökön Csíkszeredában kerül sor.
„Ha minden rendben van, akkor edzőtáborba vonulunk, hogy minél jobban összerázódjon a csapat a pályán kívül is, továbbá minimális legyen az érintkezés a külvilággal, hiszen másképp nincs értelme a drága tesztelésnek” – folytatta a csapatmenedzser.
László hozzátette, amennyiben a héten sikerül letesztelni a csapatot, és negatívak lesznek az eredmények, akkor szombaton ismét Csíkszeredába utaznak, ahol felkészülési meccset játszanak a 2. ligás FK-val. A tervek szerint majd az FK U19-es elit ligás csapatával, a 3. ligás Barcarozsnyóval és a Szászrégeni Lendülettel is játszanak majd felkészülési meccseket.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!