Nagyon jól kezdte a szombat kora délutáni találkozót a háromszéki csapat, a 16. percben Tandia ugratta ki Hamedet, aki a kapussal szembe futva nem hibázott, a hálóőr lába mellett a hálóba gurította a játékszert (0–1).
Rövid időn belül már kettővel vezettek a vendégek, egy sarokrúgást követően Sato futott fel a labdával a bal szélen, középre ívelte, épp Fülöp István előtt pattant le, a középpályás pedig kapásból a háló közepébe lőtte (0–2).
Ezután is inkább a Sepsi OSK játékosai előtt adódott gólhelyzet, de nem tudtak élni vele.
A második félidőben magához ragadta a játék irányítását a Voluntari, azonban elképzeléstelen játékukkal képtelenek voltak átverni a háromszékiek határozott védelmét. Niczuly Roland kapusnak is alig akadt dolga, néhány alkalommal viszont ő is közbe kellett avatkozzon.
Nem telhet el izgalmak nélkül a Sepsi OSK meccse, ezúttal is érdekesen alakult a találkozó vége.
Bő tíz perccel a rendes játékidő letelte előtt Dalmau a saját tizenhatosán belül a kelleténél durvábban ért hozzá Voicuhoz, amikor az épp fejelni akart a labdába,
a bíró pedig tizenegyest ítélt.
Marinescu magabiztosan értékesítette a büntetőt, és a Voluntari egyet faragott hátrányából (1–2).
Valamelyest megkönnyítették a vendégek helyzetét a hazaiak, ugyanis emberhátrányba kerültek, a 84. percben Cazan megkapta a második sárga lapját is, így kiállították.
Bár még volt esélye egyenlíteni az Ilfov megyei együttesnek, a szentgyörgyieket elkísérő népes szurkolótábor örömére ez nem jött össze.
Sikerével a Sepsi OSK a ranglistán meg is előzte vendéglátóját, a háromszékiek felkúsztak az alsóházi rájátszás 3. helyére.
Jövő héten két hazai meccse is lesz a Sepsi OSK-nak: kedden 18.30-kor a Temesvári Polit fogadja, május 18-án, pénteken 18 órakor pedig a Bukaresti Juventust látja vendégül.
Labdarúgás, 1. Liga, rájátszás, 9. forduló:
FC Voluntari–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–2 (0–2),
gólszerzők: Laurențiu Marinescu (79., büntetőből), illetve Yasin Hamed (16.), Fülöp István (21.).
Kiállítva: Cazan (84., Voluntari)
FC Voluntari: Balauru – Pleaşcă, Achim, Cazan, Bucurică – Lazăr, Sânmărtean (Novak, 30.) – G. Deac (Voicu, 69.), Marinescu, Benzar (Pîrcălabu, 46.) – Bălan.
Sepsi: Niczuly – Dalmau, Viera, Ursu, Sato – Ghinga, Petrovikj – Oliveira (Nick Ross, 73.), Fülöp, Hamed – Tandia (Kuku, 60.).
Vezették: Andrei Florin Chivulete (Bukarest), Marius Nicoară (Drobeta Turnu Severin), Adrian Popescu (Craiova).
Felsőház
FC Viitorul–Jászvásári Poli 1–0 (0–0),
gólszerzők: Ianis Hagi (84.). Kiállítva: Mihaescu (9., Jászvásár).
Astra Giurgiu–Kolozsvári CFR – vasárnap, 21.30
CSU Craiova–FCSB – hétfő, 20.45
Alsóház
Temesvári Poli–Bukaresti Juventus 2–0 (1–0),
gólszerzők: Wallace (6., öngól), Vasvári (49.).
Bukaresti Dinamo–FC Botoșani – szombat, 21.30
Concordia Chiajna–Medgyesi Gaz Metan – vasárnap, 13 óra
Ranglista:
1. Kolozsvári CFR 44 pont
2. FCSB 43
3. Viitorul 35
4. Craiova 35
5. Astra Giurgiu 33
6. Jászvásár 24
......
7. Dinamo 38
8. Botoșani 32
9. Sepsi OSK 26
10. Voluntari 24
11. Temesvár 22
12. Chiajna 22
13. Medgyes 21
14. Juventus 16
A Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) közzétette a Szuperliga 26. fordulójának menetrendjét, amelynek csúcsrangadója az FCSB és a Sepsi OSK közötti mérkőzés lesz.
Magyarország bizonyult a legjobbnak, Románia a második helyen zárta a szerbiai Óbecsén megrendezett asztali-labdarúgó Európa-bajnokságot. A csapat két ezüst- és két bronzérmet gyűjtött a viadalon.
Hosszú betegség után elhunyt Holló Gergely onkológus, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szakorvosa. Évek óta vezette a csíkszeredai egészségügyi intézmény onkológiai osztályát.
Jelenleg Ukrajnához tartozó területeket csatolna Romániához az elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu.
A Carrefour bejelentette, hogy kivonja a forgalomból a Morbier 250G RDF sajtcsaládot az Escherichia coli baktérium feltételezett jelenléte miatt – derül ki az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) <a href="https://www.ansvsa.ro/wp-content/uplo
Megvan az első bűnbak az ellopott román aranykincs ügyében. Klaus Iohannis pedig hiába készült a 9 millió euróból felújított luxusvillába, mert máshol fog lakni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!