A péntek esti összecsapás során a spanyolok nagyon erősen kezdtek, 16 percnyi játék után már kétgólos előnyre tettek szert. Próbálkoztak ugyan a hazaiak, azonban szünet előtt a szépítés sem jött össze. A második félidőben bátrabban játszottak a románok, azonban igazán veszélyes helyzetet így sem sikerült kidolgozni.
A 80. minutumban újabb gólt kaptak, amire nem sokkal később a csereként beálló David Miculescu tudott válaszolni (1–3). A hosszabbításban újra eredményesek voltak a vendégek, így végül 1–4-es spanyol siker született.
A hazaiak csapatában végig a gyepen volt Andres Dumitrescu, Ispas és Gyenge nem kapott lehetőséget.
Legközelebb szeptember 27-én, kedden lépnek pályára a hollandok ellen, a helyszín ezúttal is Kolozsvár lesz.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!