Nemrégiben kisorsolták a 2026-os labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőinek csoportjait. Az 54 együttest hat négy- és hat ötcsapatos csoportba húzták, ahol megmarad a hagyományos lebonyolítási rendszer, oda-visszavágó alapon találkoznak egymással a gárdák.
A magyar válogatott négycsapatos csoportba került, az első kalapból Portugália vagy Dánia lesz az ellenfele, mindez attól függ, hogy jövő év márciusában melyik csapat nyeri a Nemzetek Ligája negyeddöntős párharcát. A harmadik kalapból Írországot, a negyedikből Örményországot sorsolták a magyarok mellé az F kvartettben.
Románia négy ellenfelet kapott: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Ciprus és San Marino került a H csoportba.
Azok az együttesek, amelyeket négycsapatos kvartettbe húztak, csak szeptemberben kezdik a küzdelmeket, míg az ötös csoportok tagjai már márciusban bizonyíthatnak.
Magyarország idegenben, Írországban kezdi meg a sorozatot, majd két hónappal később hazai közönsége előtt zárja, szintén Írország ellen. Románia az első játéknapon a bosnyákokat látja vendégül, az utolsó fordulóban pedig ugyancsak otthon szerepel, akkor San Marino lesz az ellenfél.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!