A 46-szoros román válogatott, 30 éves Alexandru Chipciu az előző szezonban a cseh Sparta Pragánál szerepelt kölcsönben, a nyáron pedig visszatért klubjához, a belga Anderlechthez,
ahol azonban nem kapott játéklehetőséget, így a távozás mellett döntött.
Az FCSB korábbi játékosa a decemberben távozott Emmanuel Culio helyét veszi át a CFR középpályáján. Chipciu két és fél évre szóló szerződést kötött a kolozsvári klubbal.
A román ifjúsági, U21-es válogatottban szereplő Denis Ciobotariu a Dinamótól érkezik,
a tehetséges játékos egyértelmű kezdő volt a fővárosiaknál a bajnokság első részében, húsz mérkőzésen lépett pályára.
Egyes információk szerint Ciobotariu négy évre kötelezte el magát a kolozsváriakhoz. A hátvéd a szintén ifjúsági Alexandru Pașcanut helyettesíti, akit a nyárig kölcsönadtak a Voluntari-nak.
A két új igazolás a jövő héten bemutatkozhat a CFR színeiben,
amikor az együttes három felkészülési mérkőzést játszik a spanyolországi edzőtáborban.
Dan Petrescu együttese legközelebb hétfőn 18.30-tól a magyar bajnok Ferencvárossal mérkőzik meg. Ezt követően az ír bajnokság győztese, a Dundalk és az ecuadori Emelec csapatával talákoznak. A kolozsvári csapat vereséggel kezdte a barátságos meccsek sorát, csütörtökön 2–1-re kikapott a német másodosztályú Holstein Kieltől.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!