Hirdetés

Vakációra készül a Sepsi OSK

Július elején az Academica vendégeként vereséget szenvedett a Sepsi OSK. Most visszavágnának
Fotó: Cătălina Paun/Agerpres

2020. augusztus 05., 10:26

A végéhez közeledik a labdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszása, amelynek utolsó játéknapján a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK szerdán az Academica Clinceni együttesét fogadja. A záró fordulóban még további három találkozót rendeznek, a mérkőzések 17 órai kezdéssel egy időben zajlanak.

2020. augusztus 05., 10:26

Egyelőre nagy a bizonytalanság az alsóház végső sorrendjének kialakulását illetően, hiszen koronavírus-járvány miatt korábban több együttesnek is halasztották el meccseit, amelyek a jelek szerint akár végleg el is maradhatnak. A bajnokság befagyasztása viszont azt vonhatja maga után, hogy mivel a csapatok nem azonos számú mérkőzéssel rendelkeznek, a rangsor megállapítása a hazai labdarúgás illetékes fórumainak asztalánál fog eldőlni.

Erre nézve többféle lehetséges forgatókönyv látott napvilágot, köztük olyan is, amely hátrányosan érintheti a Sepsi OSK-t.

Hirdetés

A piros-fehéreknek azonban most elsősorban nem erre kell gondolniuk, hanem az Academica elleni összecsapásra, amelyen visszavághatnak a legutóbbi vereségért, és még három pontot hozzátehetnek eddigi gyűjteményükhöz. Utána pedig következhet egy rövid, de jól megérdemelt vakáció,

hacsak nem éri őket az a kellemetlen meglepetés, hogy osztályozót kellene játszaniuk.

Erre a lehetőségre gondolni sem akar Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője, aki elégedettnek mutatkozott abból a szempontból, hogy lezárul a pontvadászat, és jut egy kevés idő a pihenésre is. A szakember szerint jót tett a csapatnak az FC Viitorul elleni idegenbeli siker, és arra számít, hogy győzelemmel sikerül befejezni az idényt.

„Mindenki örül annak a döntésnek, hogy lejátsszuk az utolsó fordulót. Egy eseménydús rájátszás után, amelyben volt részünk jóban és rosszban, szeretnénk befejezni végre a bajnokságot. Annak is örülök, hogy a legutóbbi idegenbeli sikerünkkel a csapaton belül visszatért a nyugalom. Az utolsó mérkőzésünkön is kötelező a győzelem, még ha a szurkolóink nem is lehetnek mellettünk. És ha ez megtörténik, egybevetve azzal, hogy kupadöntőt játszhattunk, elmondhatjuk, hogy ez a szezon jól sikerült. A játékosoknak lesz egy rövid vakációjuk, amely után feltöltődötten kell visszajönniük, mert egy a mostanihoz hasonló nehéz őszi idény következik számukra” – nyilatkozta Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője.

A szerdán 17 órakor kezdődő Sepsi OSK–Academica Clinceni mérkőzést a Kovács István, Ovidiu Artene, Mihai Marica alkotta bíró hármas vezeti, a Digi Sport 3, a Telekom Sport 2 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás, 14. forduló
2020. 08. 05., 17:00 Bukaresti Dinamo FC Viitorul 1–1
2020. 08. 05., 17:00 Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Academica Clinceni 1–0
2020. 08. 05., 17:00 Nagyszebeni Hermannstadt Jászvásári Poli 2–2
2020. 08. 05., 17:00 Chindia Târgoviște FC Voluntari 2–0

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás
M GY D V GK P
1. FC Viitorul 14 6 5 3 25–17 43
2. Nagyszebeni Hermannstadt 12 6 4 2 18–14 35
3. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 13 4 5 4 19–17 34
4. Academica Clinceni 14 7 0 7 14–21 32
5. FC Voluntari 14 6 3 5 16–12 31
6. Jászvásári Poli 14 5 4 5 17–17 30
7. Bukaresti Dinamo 9 2 2 5 8–11 25
8. Chindia Târgoviște 12 3 1 8 9–17 23

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Székelyhon

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette

Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.

`
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Krónika

Jogosítvány nélküli vezetésen értek egy jogosítvány nélküli vezetésért már elítélt Szilágy megyei szenátort

Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Botlott Barót, új éllovasa van a Kovászna megyei pontvadászatnak

Három döntetlen mellett három hazai és egy vendéggyőzelmet jegyezhettünk fel a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. A játéknap rangadóját Kovászna nyerte, ezzel átvette a vezetést a tabellán, megelőzve az idegenben botló Barótot.

Robognak a vásárhelyi együttesek a Maros megyei focibajnokságban

A marosvásárhelyi csapatok begyűjtötték a győzelmet a Maros megyei labdarúgó 4. Liga hétvégi 10. fordulójában, így továbbra is az első két helyet foglalják el a tabellán.

Véget nem érő hullámvölgyben a nagyágyúk, a feje tetejére állt a Szuperliga

Messze még az alapszakasz vége, de egyre világosabb, hogy a Szuperliga nagycsapatai komoly gondban vannak. A CFR nyolc idegenbeli próbálkozás után végre megszerezte első győzelmét, az FCSB pedig csak a hosszabbításban tudott pontot menteni Nagyszebenben.

Növelték előnyüket az élboly csapatai a Hargita megyei 4. Ligában

Elkezdődtek az alapszakasz visszavágói a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában. A hétvégi fordulóban minden találkozó hazai sikerrel zárult, az élboly triója pedig növelte előnyét az üldözőkkel szemben.

Gólt rúgott a riválisnak Marius Corbu a ciprusi bajnokságban (videóval)

A Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje, Marius Corbu ismét eredményes volt a ciprusi élvonalban: csapata, az APOEL Nicosia 2–2-es döntetlent játszott városi riválisa, az Omonia Nicosia otthonában, a bajnokság 10. fordulójában.

Megszakadt az átok: győzni tudott idegenben a Kolozsvári CFR

Nem volt sétagalopp, de a labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában végre megszerezte első idegenbeli sikerét a Kolozsvári CFR. A kincses városi gárda az utóbbi hetekben gyengélkedő Unirea Slobozia otthonából hozta el a három pontot.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Nehéz este a fővárosban – simán kikapott a Dinamótól az FK Csíkszereda (videóval)

Nemcsak az eredmény, hanem a játék képe alapján is súlyos vereséget szenvedett az FK Csíkszereda szombat este a Bukaresti Dinamo otthonában. A Nemzeti Arénában rendezett találkozón a piros-feketéknek szinte semmi esélyük nem volt a pontszerzésre.

Túl nagy falat volt a listavezető a Gyergyószentmiklósi VSK-nak

A Gyergyószentmiklósi VSK hazai pályán sem tudta megállítani az élen álló Șoimii Gura Humorului csapatát. A vendégek magabiztos játékkal győztek.

Nem ment idegenben a háromszékieknek: fejet hajtott KSE és a Sepsi OSK II. is

Balul kezdődött a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság visszavágó-sorozata a háromszéki együttesek számára, a 12. játéknapon a KSE és a Sepsi OSK II. egyaránt idegenben maradt alul, a Victoria Traian, illetve a CSO Plopeni vendégeként.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!