A január 4-én közzétett lista szerint a Paris Saint-Germain argentin sztárja, aki decemberben Katarban világbajnoki címig vezette a dél-amerikai ország válogatottját, hatalmas fölénnyel végzett az élen.
Mögötte zárt klubtársa, a friss vb-ezüstérmes francia együttes színeiben vb-gólkirály Kylian Mbappé éppúgy, mint a legutóbbi aranylabdás Karim Benzema, a Real Madrid támadója, aki sérülése miatt nem jutott szóhoz a franciáknál a katari tornán.
A nemzetközi szervezet a végeredményt ismertető írásában kitért arra, hogy a világ legjobb játékosának megválasztása eredendően az IFFHS nevéhez fűződik, s a díjat először 1988-ban ítélték oda. Az akkori, majd a következő évi győztes a holland csatár, Marco Van Basten lett.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!