Az olasz sportminiszter engedélyt adott arra, hogy a Serie A küzdelmei újrakezdődjenek. Az olasz labdarúgó élvonal a 26. fordulóval felfüggesztett összecsapásokkal – négy mérkőzést már ebből sem rendeztek meg – június 13-án folytatódik.
A szövetség tervei szerint tehát az elmaradt mérkőzésekkel folytatódna a Serie A, a többi csapat később kapcsolódna be, a 27. forduló mérkőzéseivel. Miután lejátsszák az elmaradt mérkőzéseket, 12 teljes játéknap marad a bajnokságból, amelyet a Juventus vezet 63 ponttal, mindössze eggyel megelőzve a Laziót és kilenccel az Intert, amelyre egy meccsel több vár.
A spanyol kormány is megadta a zöldutat: engedélyezi a futballbajnokságok újraindulását a június 8-i héttől. Egymás után 32 nap rendeznek majd La Liga-mérkőzéseket, a hátralévő 11 fordulót július végéig lejátszhatnák.
A spanyol élvonal június 11-én indulhat újra a Sevilla–Real Betis városi derbivel, és ezt követheti az Athletic Bilbao–Atlético Madrid, valamint a Granada–Getafe mérkőzés is. A csapatoknak legalább 72 órát kell pihenniük egy-egy bajnoki után.
A Barcelona és a Real Madrid verseng az elsőségért, előbbi előnye két pont.
A Premier League újraindításának első üteme a múlt héten rajtolt, akkor vált lehetővé, hogy a klubok kiscsoportos tréningeket tartsanak.
Az angol labdarúgó-bajnokságból kilenc forduló van hátra, az élen a Liverpool áll 25 pontos előnnyel, és két győztes mérkőzés választja el attól, hogy 1990 után újra bajnok legyen.
A hátralévő 92 mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik, június 17-én, az Aston Villa–Sheffiled United és a Manchester City–Arsenal összecsapásokkal folytatódik. Az első teljes forduló 20-án, szombaton kezdődik.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!