Hirdetés

Újra megkísérli legyőzni a bajnokot a Sepsi OSK

Fotó: Pinti Attila

2021. április 21., 12:55

A labdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának hétközi fordulójában Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a címvédő Kolozsvári CFR. A szerdán 21 óra 30 perctől kezdődő találkozón a Sepsi OSK fennállása óta először győzheti le a vasutasokat, akiknek az újabb bajnoki cím megszerzése érdekében szintén nagy szükségük van a három pontra.

2021. április 21., 12:55

A Kolozsvári CFR maradt az egyetlen olyan alakulat a hazai labdarúgás élvonalában, amelyet a háromszékieknek még egyszer sem sikerült legyőzniük. A két erdélyi együttes eddig tíz alkalommal találkozott egymással, a piros-fehérek erejéből pedig mindössze két döntetlenre futotta, nyolc meccsen a kincses város csapata örülhetett a sikernek. A 2020–2021-es idény alapszakaszában is előbb megosztoztak a pontokon a fellegvári stadionban lejátszott mérkőzésen, majd a visszavágón Gabriel Debeljuh találatának köszönhetően a CFR három ponttal távozott Sepsiszentgyörgyről.

A székelyföldiek előtt viszont most újabb lehetőség nyílik, hogy megtörjék ezt a nyeretlenségi sorozatot, ami ugyan nem teljesíthetetlen feladat, de mindenképpen számíthatnak a címvédő kemény ellenállására.

Ráadásul az Edward Iordănescu által irányított kolozsváriak legutóbbi mérkőzésükön javuló formát mutattak, egy sima hármast gurítottak az Academica Clinceni hálójába, de a piros-fehérek is kisebb sikernek könyvelhetik el, hogy pontot raboltak az Universitatea Craiova otthonából.

Hirdetés

A szerda esti erdélyi rangadót megelőzően Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője kiemelte, a rájátszásban minden meccsen nagy energiákat kell mozgósítani, és nem elégednek meg annyival, hogy bejutottak a legjobb hat közé, ennél többet akarnak elérni. A szakember szerint

a sűrű program miatt a játékosokat nehéz tökéletes fizikai állapotban tartani, viszont a rendelkezésére álló keret lehetővé teszi, hogy mindig olyan labdarúgókat küldjön pályára, akik ilyen körülmények között is megfelelő teljesítményt tudnak nyújtani.

„A rájátszásban azokkal a csapatokkal találkozunk, amelyek a harminc forduló alatt bebizonyították, hogy megérdemlik a helyüket a legjobb hat között, nem is beszélve azokról, akik a bajnoki címért harcolnak. A CFR-t nem kell bemutatni senkinek, nagyon értékes kerettel, tapasztalt játékosokkal rendelkeznek, és olyan edzőjük van, aki képes kellő szigorral fellépni.

Nehéz meccsünk lesz ellenük, de az volt a célunk, hogy a rájátszásba jussunk, és ott a tisztes helytállásnál többet mutassunk, vagyis mindent megtegyünk annak érdekében, hogy fejlődjünk, és jó eredményeket érjünk el.

Háromnaponta kell pályára lépnünk, ezért nincs idő arra, hogy a játékosok egyik mérkőzésről a másikra százszázalékos állapotba kerüljenek. A keretünket viszont úgy állítottuk össze, hogy ha valaki kiesik, helyettesíthető legyen, és mindig meg kell találnunk a legjobb megoldást” – nyilatkozta Leo Grozavu.

A háromszékiek trénere visszautasította azokat a vádakat, melyek szerint csapata durván játszana, és úgy véli,

egy egész hullám indult el a Sepsi OSK ellen, amelyben az a legzavaróbb, hogy olyan emberek fogalmaznak meg véleményt, akiknek kevés közük van a labdarúgáshoz.

Ugyanakkor azt is kihangsúlyozta, az agresszivitás nem feltétlenül fizikai kontaktust jelent, a durvaság, a brutalitás pedig egészen más dolog, és ilyen eszközökhöz nem folyamodnak.

A szerdán 21 óra 30 perctől kezdődő Sepsi OSK–Kolozsvári CFR találkozó játékvezetője a nagykárolyi Kovács István lesz, akinek munkáját Radu Ghinguleac és Ovidiu Artene segítik majd a partvonalnál. A mérkőzést a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!