Egészen elképesztő nyarat tud maga mögött a CFR, ugyanis összesen 17 új játékost igazolt, ám a hatalmas mozgás komoly pénzügyi terhet rótt a klubra. Eközben az olasz élvonalban szereplő Fiorentinának sem fizették ki időben a Louis Munteanu játékjogáért járó részletet, ezért a FIFA átigazolási tilalmat szabott ki a bordó mezesekre.
A klubtulajdonos elismerte a problémát, és jelezte: a hátralékot hamarosan rendezi, de a teljes összegből még további 1,6 millió euró maradt. Sajtóinformációk szerint a kolozsvári együttes tartozásai összesen már meghaladják a 28 millió eurót, ezért egyre valószínűbb, hogy a vezetőség ismét csődvédelemhez folyamodik, ahogyan ezt 2015 és 2017 között is tette.
Még mindemellett a kincses városi alakulat a pontvadászatban is botladozik, eddigi tíz bajnokijából mindössze egyet tudott megnyerni, kilenc megszerzett pontjával a 13. helyet foglalja el.
Az Aradi UTA, amely nemrégiben megelőző eljárással próbálta elkerülni a teljes csődöt, ugyancsak két évre szóló tilalmat kapott, így 2027 nyaráig nem igazolhat új játékosokat.
Szeptember 30-án a FIFA az FC Botoșani-t is megbüntette, amely addig nem regisztrálhat új labdarúgót, amíg nem rendezi az ügyét. A moldvai klub tartozásokat halmozott fel az alkalmazottai felé, ezért került fel a FIFA hivatalos tiltólistájára. Ez különösen kellemetlen, hiszen a csapat remek idénykezdetet produkált, jelenleg a bajnoki tabella második helyén áll az Universitatea Craiova mögött, és mindössze egy vereséget szenvedett el eddig az idényben.
Az utóbbi hónapok eseményei rámutatnak, hogy a román élvonal pénzügyi gondjai egyre súlyosabbak. Rövid időn belül három klub – CFR, UTA és Botoșani – is átigazolási tilalmat kapott, miközben a tartozások és gazdálkodási problémák egyre inkább kikezdik a bajnokság hitelességét. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy az alsóbb osztályokban is sorra lépnek vissza az együttesek, vagy zárja ki őket a szövetség hasonló okokból.
Előbb egy távozót, aztán egy újonnan érkezőt jelentett be a sepsiszentgyörgyi együttes. Mindkét játékos középpályás.
Az U Craiova semleges helyszínen, a Mezőkövesden lejátszott első mérkőzésen simán múlta felül a fehérorosz FK Vityebszket, így egy lépésre került a továbbjutástól a labdarúgó Bajnokok Ligája első körében.
Rövid ímélben értesítették Dolhai Istvánt, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetőjét, hogy július végéig láthatja el főkonzuli teendőit.
Elkészült a romániai magyar tannyelvű középiskolák idei érettségi rangsora. A végzősök átlageredményei alapján összeállított toplista a legjobb intézmények mellett azt is megmutatja, hol érettségiztek a legtöbben, hol született a legtöbb 10-es jegy.
Provokációnak nevezte a ProSport román sportportál minapi cikkében azt, hogy a Hungary Today című angol nyelvű magyar hírportál „erdélyi magyarként” hivatkozott Kovács István futballbíróra.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!