A nagy tapasztalattal rendelkező, 69 éves szakvezető fél év elteltével tért vissza a Dinamo kispadjára, miután az előző, a koronavírus-járvány miatt idő előtt lezárt szezon végén, illetve a jelenleg zajló bajnokság első forulójában is irányította a csapatot, majd a korábbi román szövetségi kapitány, Cosmin Contra váltotta.
Gheorghe Mulțescu a mostani idény végéig kötött szerződést a klubbal, amelynek vezetőedzői tisztségét immár ötödik alkalommal tölti be.
Elődje, Ionel Gane a hétfői, FC Argeș elleni 2–1-es vereséget követően mondott le, mivel meglátása szerint változásra van szükség, továbbá mert nem sikerült előrelépnie az együttessel. Az utóbbi hét bajnoki mérkőzésén nyeretlen maradt a Dinamo, amely a kiesőzónába került, jelenleg a 14. helyen áll az 1. Ligában.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!