Hirdetés

Újabb lépést tehet az FK Csíkszereda a bennmaradás felé

Február 23-án az FK Csíkszereda hazai pályán 2–1-re nyert az FC Hermannstadt ellen
Fotó: Borbély Fanni

Folytatódik a bennmaradásért folytatott harc: az FK Csíkszereda pénteken Nagyszebenben lép pályára a Szuperliga alsóházi rájátszásában, ahol egy győzelem hatalmas lépést jelentene az élvonalbeli tagság megőrzése felé.

Két nappal a következő, az alsóházi rájátszást nagyban befolyásoló mérkőzés előtt bizakodó, ugyanakkor kellően óvatos hangulat jellemezte az FK Csíkszereda táborát. A székelyföldi együttes pénteken délután 17.30-tól Nagyszebenben vendégszerepel, ahol a bennmaradás szempontjából kulcsfontosságú pontok forognak kockán.

Ilyés: a legfontosabb mérkőzés jön

Ilyés Róbert vezetőedző nem is próbálta kisebbíteni a találkozó jelentőségét. „Úgy gondolom, hogy

a lehető legfontosabb mérkőzés vár ránk, hiszen egy győzelemmel szinte százszázalékosan elkerülhetnénk a közvetlen kiesést”

– fogalmazott a szakvezető.

Hirdetés

Hangsúlyozta, hogy a nagyszebeniek is az utolsó esélyüket próbálják megragadni, így kemény, feszült csatára számít. „Mindkét csapat élet-halál harcot vív majd a pályán” – tette hozzá.

A szakember kiemelte: az utóbbi két győzelem pozitív lendületet adott az együttesnek, de ez nem jelentheti azt, hogy hátradőlnek.

Van még 12 pont játékban, bármi megtörténhet”

– figyelmeztetett.

Balról jobbra: Pap Eduárd, Ilyés Róbert és Eppel Márton •  Fotó: Dobos László Galéria

Balról jobbra: Pap Eduárd, Ilyés Róbert és Eppel Márton
Fotó: Dobos László

A keret helyzetéről szólva Ilyés elmondta, hogy eltiltott játékos nincs, ugyanakkor több futballista kisebb-nagyobb sérülésből tér vissza. Rossz hír viszont, hogy

Szufián Dzsebari szezonja nagy valószínűséggel véget ért, a játékos hazautazott Barcelonába, ahol további orvosi kivizsgálásra vár, és műtét is szóba kerülhet.

Eppel: jó emlékek, újabb gól reménye

Az FK tapasztalt támadója, Eppel Márton számára nem ismeretlen a nagyszebeni stadion, és kellemes élményekkel tér vissza. „Ősszel sikerült ott gólt szereznem, remélem, most is betalálok, és nyerni tud a csapat” – mondta. A csatár szerint a csapat formája biztató, az utóbbi hetek eredményei önbizalmat adtak, ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy az ellenfél számára ez az egyik utolsó kapaszkodó.

„Biztos vagyok benne, hogy kemény mérkőzés lesz” – fogalmazott, hozzátéve: jó körülmények között léphetnek pályára, ami szintén kedvezhet a játékuknak.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

Pap Eduárd: egy lépésre a céltól

A csapat kapusa, Pap Eduárd a folyamatos fejlődés fontosságát hangsúlyozta, és kiemelte a csapatszellem szerepét is. „Nap mint nap motiválom magam, minden edzés egy új lehetőség. Igyekszem mindig a legtöbbet kihozni magamból, és örülök, hogy olyan emberek vesznek körül, akik ebben segítenek” – mondta.

Egy győzelem választ el attól, hogy még közelebb kerüljünk a bennmaradáshoz”

– emelte ki a mérkőzés jelentőségét.

A hálóőr szerint rendkívül nehéz összecsapás vár rájuk, hiszen a házigazda kétségbeesetten küzd a veszélyzónából való kilépésért.
Pap a szurkolókhoz is szólt.

Arra kérjük őket, hogy minél többen támogassanak minket, mert ez egy sorsdöntő mérkőzés lehet.”

Szurkolói busz Szebenbe

A Szuperliga alsóházi rájátszásának 6. fordulójában rendezett mérkőzésre szurkolói buszt indít a székelyföldi klub. Jelentkezni a megszokott módon Tamás Lászlónál (Egérnél) lehet a 0743 314 314-es telefonszámon.

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alsóházi rájátszás, 6. forduló

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alsóházi rájátszás

FCSB: 23 ponttal kezdte a rájátszást
Aradi UTA: 22 ponttal kezdte a rájátszást
FC Botoșani: 21 ponttal kezdte a rájátszást
Galaci Oțelul: 21 ponttal kezdte a rájátszást
Konstancai Farul: 19 ponttal kezdte a rájátszást
Petrolul Ploiești: 16 ponttal kezdte a rájátszást
FK Csíkszereda: 16 ponttal kezdte a rájátszást
Unirea Slobozia: 13 ponttal kezdte a rájátszást
FC Hermannstadt: 12 ponttal kezdte a rájátszást
Bukaresti Metaloglobus: 6 ponttal kezdte a rájátszást
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csíkszentsimon lett Hargita megye bajnoka

Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.

Az utolsó meccs, a Csíkszentsimon vagy az Agyagfalva nyeri a Hargita megyei focibajnokságot

Döntőnek beillő mérkőzést rendeznek a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának utolsó fordulójában. A Csíkszentsimoni KSK és az Agyagfalvi Lendület csap össze a bajnoki címért.

Székelyhon

Tengeri drón robbant fel a konstancai kikötőnél – videóval

Felrobbant egy tengeri drón pénteken a konstancai kikötőben; a robbanás hangja a környező lakónegyedekben is hallható volt.

`
Krónika

Halálra sebzett a medve egy fiatal férfit az egyik erdélyi megyében

Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).

Krónika

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja

Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.

Főtér

A fegyveres erők főparancsnoka és a védelmi miniszter mást mond oroszdrón-ügyben…

… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.

Ez is érdekelheti

Vinné az FCSB, bejelentkezett az Újpest is az FK Csíkszereda braziljáért

Szinte biztosra vehető, hogy távozik az FK Csíkszereda egyik legjobb játékosa. Az FCSB hivatalos ajánlatot tett Anderson Cearáért, de a brazil labdarúgó akár az NB I-ben is folytathatja karrierjét.

Pénzügyi átvilágítás a Szuperligában: az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is előkelő helyen

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új pénzügyi értékelése szerint az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is a stabilan működő klubok közé tartozik. A két székelyföldi együttes több nagy múltú riválist is megelőzött a rangsorban.

Megtörte a csendet Diószegi, pozitív jövőképet jósol a Sepsi OSK-nak

Alig egy év után egyenes ágon harcolta ki a visszajutást a labdarúgó Szuperligába a Sepsi OSK. A klub pénzügyi helyzetét tekintve sokakban továbbra is kérdések merülnek fel, azonban Diószegi László tulajdonos pozitív jövőképet jósol csapatának.

Sajtóvisszhang: „A legmagyarabb klub” fordulatot szajkózza a román sajtó Szabó István kinevezése kapcsán

Míg a magyarországi sajtóorgánumok elsősorban szakmai szempontból közelítették meg az FK Csíkszereda új vezetőedzőjének kinevezéséről szóló hírt, ezzel szemben a román portálok inkább a klub kommunikációját, annak nemzetiségi vetületeit emelték ki.

Aláírta szerződését Szabó István, az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Egy évre szóló szerződést írt alá szerdán Szabó István az FK Csíkszereda elsőosztályú labdarúgóklubbal. Az aláírás után az új vezetőedzővel beszélgettünk.

Az FC Voluntari két büntetőt belőtt, a Nagyszeben másodosztályos lesz (videóval)

Nyernie kellett a 2. Liga harmadik helyezettjének az élvonalbeli gárdával szemben. Nem csak a hátrányt dolgozták le, hanem a feljutást jelentő gólt is megszerezték.

Nem Sepsiszentgyörgyre tért vissza Ștefănescu – hivatalos

Visszatér a román élvonalba Marius Ștefănescu. A korábban a Sepsi OSK-ban szereplő szélső a következő idénytől az ezüstérmes klub játékosa lesz.

Több tucat helyzet sem volt elég, tizenegyesekkel őrizte meg szuperligás tagságát a Farul

Több mérkőzésre való meccslabdát puskázott el Konstancai Farul, de még ez is belefért a labdarúgó Szuperliga osztályozójának visszavágóján. A Chindiának mindössze egy lövése volt kilencven perc alatt, a tizenegyespárbaj alatt is rendkívül pontatlan volt.

Hosszabbításban dőlt el: a korábbi bajnok készülhet az európai kupaporondra

A két fővárosi rivális párharcából az FCSB került ki győztesként, hosszabbításban győzte le a Dinamót, és sikerével indulhat a Konferencia Liga selejtezőjében.

Közel tízmillió eurós adósságot halmozott fel az egyik élvonalbeli klub

Súlyos anyagi válságban van a Petrolul Ploiești, amely ugyan megőrizte élvonalbeli tagságát, de a klubvezetés szerint a következő idényben már a túlélésért kell küzdenie.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!