Rossz emlékekkel maradtak a Sepsi OSK szurkolói a legutóbbi Astra elleni bajnoki mérkőzésről, hiszen a Denis Alibec és Constantin Budescu nevével fémjelzett csapat akkor három ponttal távozott Sepsiszentgyörgyről. Most azonban a piros-fehéreknek a Román Kupában adatik lehetőség, hogy kijavítsák a csorbát, és egy továbbjutással feledtessék korábbi kudarcukat.
A fájó vereséget nem felejtette el László Csaba, a Sepsi OSK vezetőedzője sem, aki arra számít, hogy tanítványai a bizonyítás vágyával lépnek majd pályára az Astra ellen. A háromszékiek trénere szerint céljuk a továbbjutás, amit
fegyelmezett játékkal és győzni akarással el tudnak érni.
„Ezúttal kupameccset játszunk egy olyan csapattal, amely a bajnokságban itthon győzött le minket. Remélem, a fiúkat nem kell majd különösebben motiválnom, hanem lesz annyi büszkeség bennük, hogy most megszerezzék a győzelmet, mert a klub számára fontos a továbbjutás. Nem volt szerencsénk, a sorshúzásnál első ligás csapatot kaptunk, de hazai pályán játszunk, és nem érdekel, ki az ellenfél. A legfontosabb a győzelem, nem akarunk ismét veszíteni ellenük, mint egy héttel korábban. Ez a gondolat kell, hogy irányítson bennünket, amikor pályára lépünk.
A védelemben tehát nagyon kell figyelnünk, mert az Astrának nagyon jó a támadójátéka, bizonyíték erre, hogy a legutóbbi meccseiken sok gólt szereztek” – nyilatkozta László Csaba.
Mivel a továbbjutás sorsa akár tizenegyespárbajjal is eldőlhet, ilyenkor egy kapus szerepe még inkább felértékelődhet. Niczuly Roland, a piros-fehérek hálóőre szerint az is elképzelhető, hogy büntetőrúgásokra kerül sor, ezért erre az eshetőségre is felkészült, azonban abban bízik, hogy a kilencven perc alatt sikerül eldönteniük a mérkőzést.
„Meg kell nyernünk ezt a meccset, és bebizonyítanunk, hogy az a hazai vereség a bajnokságban csak egy baleset volt. Ez is hajt majd bennünket, hogy meg tudjuk mutatni, képesek vagyunk legyőzni őket.
– vélekedett Niczuly Roland, a háromszékiek fiatal kapusa.
Bogdan Andone, az Astra vezetőedzője nem örül annak, hogy ismét a Sepsi OSK-val kell megküzdeniük a Román Kupában. Kérdésünkre válaszolva elmondta, ha rajta múlott volna, szívesebben választott volna más ellenfelet, de ha már így esett, győzni térnek vissza Sepsiszentgyörgyre.
„A lehető legnehezebb ellenfél jutott számunkra, de azzal a szándékkal jövünk vissza, hogy a kupameccsen is megszerezzük a győzelmet. Mindegy, hogy ez a rendes játékidőben, hosszabbítással vagy tizenegyesekkel sikerül, a lényeg, hogy továbbjussunk. De ismétlem,
– fogalmazott Bogdan Andone.
A csütörtök este 18.15-kor kezdődő Sepsi OSK–Astra Giurgiu kupamérkőzést a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.
CS Mioveni–Nagyszebeni Hermannstadt 0–2 (0–0),
Kolozsvári U–FCSB 0–1 (0–1),
Academica Clinceni–FC Botoşani 2–0 (1–0),
Kolozsvári Sănătatea–Petrolul Ploieşti 0–7 (0–3),
Foresta Suceava–Bukaresti Dinamo 0–4 (0–1).
Csütörtök, 14.30
Metalul Buzău–Jászvásári Poli.
Csütörtök, 18.15
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Astra Giurgiu.
Csütörtök, 21 óra
FC Voluntari–Universitatea Craiova.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Rangos nemzetközi megmérettetést nyert Kanadában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os elitképzéses együttese. Az erdélyi fiatalok veretlenül végeztek az első helyen.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Román kommandósokkal illusztrálta egy orosz propagandaoldal, milyen „jól felszerelt” az orosz hadsereg. A St. Chucks című Facebook-oldalról van szó, amely bejegyzéseiben az orosz hadsereg, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnök „dicsőségét” zengi.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!