Hirdetés

Új rendszer a másodosztályú focibajnokságban

A következő idényben is nagy nevű csapatok érkeznek Csíkszeredába. Mások mellett a Kolozsvári U, a Petrolul és a Rapid is a feljutásért harcol. Archív
Fotó: Pinti Attila

2020. augusztus 19., 18:48

Változik a labdarúgó 2. Liga lebonyolítási rendszere, a 2020–2021-es szezonban az alapszakaszt rájátszás követi. Az alapszakasz fordulóinak sorsolását szerdára tervezték, de ezt a korábban kizárt Pandurii Lignitul Târgu Jiu csapatának fellebbezése miatt elhalasztották.

2020. augusztus 19., 18:48

Többször változott a rajt időpontja, előzőleg augusztus 29-ét jelölték meg, ezt később szeptemberre módosították, a legfrissebb változat szerint a 2020–2021-es másodosztályú bajnokság mégis augusztus 29-én kezdődik és jövő májusban zárul, a téli szünet pedig december 5-én kezdődne.

Hirdetés

Újdonságnak számít a lebonyolítási rendszer, az alapszakaszt rájátszás követi. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága két bajnoki rendszert hagyott jóvá, az egyik forgatókönyv szerint 20, a másik szerint 21 csapat kezdi el a bajnokságot. Eredetileg 21 csapattal kellett volna indulnia a pontvadászatnak, de a gyengébbik zsílvásárhelyi gárda, a Pandurii Lignitul Târgu Jiu nem kapott rajtengedélyt a szakszövetségtől (FRF). A Gorj megyei klub azonban szerdán reggel fellebbezett a döntés ellen.

Akár 20, akár 21 csapatos lesz a bajnokság, a vetélkedő az alapszakasszal indul, ahol mindenki játszik mindenkivel, de csak egyszer. Az egyik változat szerint 19, a másik szerint 20 fordulós lesz az alapszakasz. Ezt követően kettéoszlik a mezőny: az első hat helyezett a felsőházi, a következő 14 vagy 15 csapat pedig az alsóházi rájátszásban folytatja.

A tervek szerint a csapatok magukkal viszik az alapszakaszban (a 19 vagy a 20 fordulóban) gyűjtött pontjaikat. A 2. Liga felsőházi rájátszásában a hat feljutásra pályázó együttes egy kört játszik oda-vissza rendszerben (tíz mérkőzés).

A felsőházi rájátszás első két helyezettje jövő nyáron feljut az élvonalba, a 3. és 4. helyen végző csapatok pedig osztályozóra jogosultak – szintén az élvonalba jutásért.

Az alsóházi rájátszásban maradó 14 vagy 15 együttest két (hetes vagy nyolcas) csoportba sorolják. Ebben a szakaszban, az alsóházi rájátszásban a csapatok az alapszakaszhoz hasonlóan csak egyszer-egyszer játszanak egymás ellen – sorsolás alapján.

A két csoport utolsó két (vagy három) helyezettje kiesik, az alsóházi csoportok 5. helyen végző csapatai pedig osztályozót játszanak a 2. Ligában maradásért.

Az FRF határozata arra is kitér, hogy amennyiben a 2020–2021-es bajnokság végén a második liga felsőházi rájátszásából egy vagy több csapat nem kapja majd meg az élvonalban való szerepléshez szükséges licencet, akkor a rangsorban következő együttesek vehetik át ezek helyét, és még az is megtörténhet, a hogy a 2. Liga alsóházából jutnak fel csapatok az élvonalba.

Hat erdélyi és 14 regáti csapat

A jelenlegi állás szerint 20 csapatos a labdarúgó 2. Liga. Ezek közül 14 csapat regáti, hat együttes pedig Erdélyt és a Bánságot képviseli. A mezőny: CS Mioveni, Turris Turnu Măgurele, Petrolul Ploiești, Bukaresti Rapid, Bukaresti Metaloglobus, SCM Gloria Buzău, Konstancai Farul, Viitorul Pandurii Târgu Jiu, Temesvári ASU Poli, Dunărea Călărași, Temesvári Ripensia, Kolozsvári U, Resicabányai CSM, Concordia Chiajna, FK Csíkszereda, Bákói Aerostar, Unirea Slobozia, CSM Slatina, U Craiova 1948 és Lénárdfalvi ACS Fotbal Comuna.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

A másodosztályban próbál szerencsét a kézdivásárhelyi focista

Magyarországi tapasztalatszerzés után visszatért a román bajnokságba Dobozi Krisztián. A kézdivásárhelyi labdarúgó a 2. Ligában érdekelt CS Stefănești-hez igazolt, amelynek színeiben már be is mutatkozott.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Minden adott Csíkszeredában a székely futballünnephez

Óriási érdeklődés övezi a szombati FK Csíkszereda–Sepsi OSK összecsapást. A labdarúgó Szuperliga két székelyföldi együttese várhatóan telt ház előtt találkozik szombaton, a csíkszeredaiak első pontjaik megszerzésére készülnek az idei bajnoki idényben.

Rögös út vezet a Román Kupa csoportkörébe a székelyföldi csapatoknak

Kisorsolták csütörtökön a labdarúgó Román Kupa rájátszásának párosításait. Az augusztus 19-én rendezendő fordulóban az élvonal nyolc csapata is bekapcsolódik a küzdelmekbe, köztük az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK.

Öt csíkszeredai fiatal játszhat a Steauában a kooperációs szerződésnek köszönhetően

Az FK Csíkszereda és a Bukaresti Steaua együttműködési megállapodást kötött a 2026–2027-es szezonra, amelynek értelmében a csíkszeredai csapat öt fiatal játékosa pályára léphet a másodosztályú együttesben.

Pénteken indul a jegyértékesítés a székely derbire

Közeledik a labdarúgó Szuperliga első székely rangadója: szombaton 18.30-tól az FK Csíkszereda a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-t fogadja. A mérkőzésre pénteken 13 órától lehet belépőt vásárolni a csíkszeredai stadion jegypénztáránál.

Kupaellenfelet kap az FK Csíkszereda, a Sepsi OSK és az ASA

A csoportkör előtti utolsó forduló, a rájátszás sorsolását tartják csütörtökön a labdarúgó Román Kupában. A 32 csapatos mezőnyben mindkét székelyföldi élvonalbeli együttes érdekelt.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!