A Sepsi OSK vezetőségével folytatott személyes beszélgetés során Cristiano Bergodi jelezte, hogy új kihívásokra van szüksége, így a távozás mellett döntött. A megegyezés értelmében Luigi Ciarlantini másodedző és Ionel Colonel erőnléti edző is elhagyja a háromszéki együttest.
Cristiano Bergodi 2021 októberében érkezett a klubhoz és irányításával a Sepsi OSK kétszer hódította el a Román Kupát – szerdán a Kolozsvári U elleni nagyszebeni döntőben megvédte a tavaly szerzett címét és ezáltal idén is indulhat az európai kupaporondon – és egy alkalommal Szuperkupa-győzelmet ünnepelt, valamint ebben a szezonban bejuttatta a csapatot a bajnokság felsőházi rájátszásába.
A sepsiszentgyörgyi klub a közösségi oldalán közétett közleményben köszönetet mondott az olasz szakvezetőnek és szakmai stábjának az elvégzett munkájukért és sok sikert kívánt nekik a további pályafutásukhoz.
A Sepsi OSK számára vasárnap 21 órától fejeződik be a 2022–2023-as idény, amikor az Universitatea Craiova otthonában játszik a Szuperliga felsőházi rájátszásának 10., utolsó fordulójában.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!