A szervezet közleménye szerint jövő kedden videokonferencián tárgyalnak a koronavírus-járvány terjedése miatt kialakult új helyzetről. A beszélgetésen az 55 tagszövetség képviselői, az európai klubok szövetségének igazgatótanácsa, a nemzeti bajnokságok megbízottjai, illetve a játékos-szakszervezet (FIFPro) küldöttei vesznek majd részt.
A megbeszélésen a bajnokságokról, a nemzetközi kupasorozatokról és a nyári, részben budapesti és bukaresti rendezésű Európa-bajnokságról döntenek. Az UEFA a megbeszélések után ad további tájékoztatást a kialakult helyzetről.
A koronavírus-járvány miatt az olasz bajnokság április 3-ig biztosan szünetel, a spanyol bajnokság két soron következő fordulóját elhalasztották, a Bajnokok Ligája-résztvevő csapatok közül a Juventus és a Real Madrid játékosai karanténban vannak, az Európa Ligában pedig két olasz és spanyol érdekeltségű nyolcaddöntős párharc csütörtök esti első mérkőzését nem tudják lejátszani a koronavírus-járvány miatt. A többi bajnokság nagy részét zárt kapuk mögött bonyolítják le.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!