Már a meccs elején, a 4. percben hátrányba került az SZFC, a beadásra jól érkezett a hazaiak csatára, a közeli lövésbe Albert csak beleérni tudott, hárítani nem. Jól reagált a kapott gólra a vendég együttes, több szögletet kiharcolt, majd sorrendben Simó, Balogh és Fülöp is egyenlíthetett volna, de lehetőségeik kimaradtak. A játékrész felénél ismét szélről érkezett a beadás, nem tudott felszabadítani a védelem, a kavarodásban pedig a hazai támadó kettőre növelte csapata előnyét.
Ez a találat nagyon megfogta az udvarhelyieket, pár perccel később ismét kapitulált a védelem, már hárommal vezetett az Aerostar.
A szünetig valamennyire sikerült rendezni a sorokat, de közelíteni nem tudott a csapat.
Térfélcserét követően sem állt stabil lábakon a vendégek védelme, két hiba, két hazai gól, az 53. percben már 5–0 állt az eredményjelzőn. Itt gyakorlatilag minden kérdés eldőlt, és habár a vendégek a hajrá kezdete előtt megrázták magukat és Simó vezérletével kilenc perc alatt három gólt lőttek – a fiatal Jánosi János megszerezte első találatát a felnőttek között –, esély sem volt a pontszerzésre.
„Hihetetlen meccset játszottunk, hiszen végig mi fociztunk, de a gólokat is mi kaptuk. Sajnos a védelmünk ma nagyon sokat hibázott, ha a félidei háromgólos hátrányt nem növeljük, akár még pontot is tudtunk volna szerezni. Úgy látszik, most sok volt nekünk a hét nap alatt három meccs. Ez van, de nem állunk meg, megyünk tovább előre” – összegzett László Zsolt, az SZFC csapatmenedzsere.
Jövő pénteken hazai meccset játszanak az udvarhelyiek, a CSM Adjud csapatát fogadják.
Labdarúgó 3. Liga, alapszakasz, 6. forduló
Bákói Aerostar–Székelyudvarhelyi FC 5–3 (3–0),
az SZFC gólszerzői Simó (71. – 11-esből, 80.), Jánosi (74.).
SZFC: Albert – Colceriu (Lázár, 31.), Gergely, Kovács, Kárándi (Tordai, 80.), Savin, Trombitás (Marosi, 57.), Simó, Bujdosó (Sebestyén, 80.), Fülöp (Jánosi, 57.), Balog. Vezetőedző: Demény Norbert.
| 2025. 09. 26. 17:00 | Jászvásári USV Jászvásári USV | Cetatea Suceava Cetatea Suceava | 0-5 |
| 2025. 09. 26. 17:00 | Bákói Aerostar Aerostar | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 5-3 |
| 2025. 09. 27. 17:00 | Viitorul Onești Viitorul Onești | Bákói FC II. Bákói FC II. | 3-0 |
| 2025. 09. 27. 17:00 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | CSM Vaslui CSM Vaslui | 1-0 |
| 2025. 09. 27. 17:00 | CSM Adjud Adjud | Bucovina Rădăuți Rădăuți | 0-2 |
| 2025. 09. 27. 17:00 | Șoimii Gura Humorului Gura Humorului | Știința Miroslava Miroslava | 4-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Șoimii Gura Humorului Gura Humorului | 6 | 5 | 0 | 1 | 17-2 | 15 |
2 | Cetatea Suceava Cetatea Suceava | 6 | 4 | 0 | 2 | 18-5 | 12 |
3 | Bákói Aerostar Aerostar | 6 | 3 | 2 | 1 | 12-10 | 11 |
4 | CSM Vaslui CSM Vaslui | 6 | 3 | 1 | 2 | 8-6 | 10 |
5 | Viitorul Onești Viitorul Onești | 6 | 2 | 3 | 1 | 7-4 | 9 |
6 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | 6 | 3 | 0 | 3 | 9-13 | 9 |
7 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 6 | 2 | 2 | 2 | 13-12 | 8 |
8 | Bucovina Rădăuți Rădăuți | 6 | 2 | 1 | 3 | 7-9 | 7 |
9 | CSM Adjud Adjud | 6 | 2 | 1 | 3 | 5-7 | 7 |
10 | Știința Miroslava Miroslava | 6 | 2 | 1 | 3 | 4-10 | 7 |
11 | Jászvásári USV Jászvásári USV | 6 | 1 | 1 | 4 | 7-15 | 4 |
12 | Bákói FC II. Bákói FC II. | 6 | 1 | 0 | 5 | 5-19 | 3 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!