Vasárnap délután saját közönsége előtt lépett pályára a Bardoci Príma, amelynek ellenfele Nagyajta volt. Mondhatni kötelező volt a hazaiaktól a győzelem, hiszen a vendégek mindössze a 12. helyen állnak, az eddigi kilenc meccsükből kettőt nyertek meg. Az időjárási körülmények sem könnyítették meg a csapatok dolgát, de végül a bardociak 3–0-ra nyertek, ezzel továbbra is őrzik első helyüket a pontvadászatban.
A második helyen a Barót VSC áll, amely ezúttal a Gelencei SE otthonába látogatott. A vendégek mindvégig ellentmondást nem tűrően játszottak, ellenfelüket könnyedén ütötték ki, 5–0-s győzelemmel és három ponttal térhettek haza. Továbbra is két ponttal a bardociak mögött állnak, viszont három egységgel megelőzik Zágont.
A szintén dobogós helyre vágyó Kovásznai SE hazai környezetben 2–0-ra verte Szitabodzát, így ők is 22 pontot gyűjtöttek az eddigi 10 játéknap alatt, akárcsak a zágoni alakulat.
A Perkői SE megszenvedett az árkosiak ellen, de végül csak összejött a 3–2-es győzelem, ezzel megerősítették az ötödik helyüket a tabellán.
| 2022. 11. 13. 14:00 | Rétyi ISKE Rétyi ISKE | Bereck Bereck | 3-1 |
| 2022. 11. 13. 14:00 | Kovásznai SE Kovásznai SE | Szitabodza Szitabodza | 2-0 |
| 2022. 11. 13. 14:00 | Zágon Zágon | Csernáton Csernáton | 3-0 |
| 2022. 11. 13. 14:00 | Szentkatolnai SE Szentkatolnai SE | Papolc Papolc | 0-4 |
| 2022. 11. 13. 14:00 | Bardoci Príma Bardoci Príma | Nagyajta Nagyajta | 3-0 |
| 2022. 11. 13. 14:00 | Perkői SE Perkői SE | Árkosi SE Árkosi SE | 3-2 |
| 2022. 11. 13. 14:00 | Gelencei SE Gelencei SE | Barót VSC BVSC | 0-5 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bardoci Príma Bardoci Príma | 10 | 9 | 0 | 1 | 41-7 | 27 |
2 | Barót VSC BVSC | 10 | 8 | 1 | 1 | 49-7 | 25 |
3 | Zágon Zágon | 10 | 7 | 1 | 2 | 31-15 | 22 |
4 | Kovásznai SE Kovásznai SE | 10 | 7 | 1 | 2 | 24-14 | 22 |
5 | Perkői SE Perkői SE | 10 | 5 | 1 | 4 | 20-16 | 16 |
6 | Rétyi ISKE Rétyi ISKE | 10 | 5 | 1 | 4 | 18-17 | 16 |
7 | Papolc Papolc | 10 | 4 | 2 | 4 | 18-13 | 14 |
8 | Árkosi SE Árkosi SE | 10 | 3 | 4 | 3 | 18-19 | 13 |
9 | Gelencei SE Gelencei SE | 10 | 3 | 2 | 5 | 6-20 | 11 |
10 | Csernáton Csernáton | 10 | 2 | 3 | 5 | 8-22 | 9 |
11 | Szitabodza Szitabodza | 10 | 2 | 1 | 7 | 15-29 | 7 |
12 | Nagyajta Nagyajta | 10 | 2 | 1 | 7 | 7-23 | 7 |
13 | Bereck Bereck | 10 | 2 | 1 | 7 | 11-38 | 7 |
14 | Szentkatolnai SE Szentkatolnai SE | 10 | 1 | 1 | 8 | 7-33 | 4 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!