Már az sem mindennapi teljesítmény, hogy a piros-fehérek bejutottak a küzdelemsorozat döntőjébe, a szurkolók viszont bíznak abban, hogy kedvenceik a serleget is hazahozzák Székelyföldre. A koronavírus-járvány miatt foganatosított korlátozások miatt a mérkőzést nézők nélkül rendezik meg, a sepsiszentgyörgyi városi stadionban viszont ötszáz néző óriáskivetítőn követheti az összecsapást és szurkolhat az OSK sikeréért.
A háromszékiek eddig a Temesvári Ripensia (4–1), az Astra Giurgiu (4–2) és a Petrolul Ploiești (1–0) csapatán jutottak túl, majd az elődöntőben kettős győzelemmel (5–1, 3–0) búcsúztatták a Jászvásári Poli együttesét.
A nemrég edzőváltáson átesett FCSB, amelynek kispadjára néhány napja Toni Petrea ülhetett le, a Bukaresti Metaloglobus (2–0), a Kolozsvári Universitatea (1–0), az FC Hermannstadt (2–1), majd a Bukaresti Dinamo (3–0, 1–0) ellen aratott győzelmeivel biztosította helyét a fináléban.
A döntőt megelőző sajtótájékoztatón Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője sajnálatát fejezte ki, amiért szurkolóik nem lehetnek jelen a mérkőzésen, ezért őket is kárpótolni szeretnék a győzelemmel. A szakember szerint nincs veszítenivalójuk, ez pedig akár előnyt is jelenthet számukra, viszont
arra is szükségük lesz, hogy minden erőforrásukat összegyűjtsék és egységes csapatként küzdjenek.
„Nincs semmilyen titka annak, hogy döntőbe jutottunk, a fiúk komolyan megdolgoztak ezért. Persze kihasználtuk, hogy az Astrával itthon játszhattunk, majd egy másodosztályú csapattal, és az elődöntők párosításában is szerencsénk volt a sorshúzásnál. A döntő viszont döntő. Az ellenfelet senkinek nem kell bemutatni, de abban bízom, hogy példásan mozgósítani tudjuk erőinket és olyan csapatszellemet tanúsítunk, mint még eddig soha.
Sok részlet fontos egy ilyen mérkőzésen, de az a tény, hogy nincs veszítenivalónk, nekünk kedvez, és akár sorsdöntő is lehet. Edzőként első kupadöntőm ez, de játékosként sem adatott meg ez a lehetőség, úgyhogy szeretném maximálisan kihasználni ezt a pillanatot. Nagyon sajnálom, hogy a szurkolók nem lehetnek mellettünk, sokat jelentett volna ez nekik is, a buzdításuk pedig nagy segítségünkre lehetett volna.
– nyilatkozta Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője.
Az Ilie Oană Stadion piros-fehérbe öltözött volna a fináléra – vélekedett Gabriel Vașvari, a szentgyörgyiek rutinos középpályása, akinek szintén hiányozni fognak a szurkolók, viszont megígérte, hogy mindent megtesznek a sikerért, hiszen minden labdarúgó vágya, hogy karrierje során legalább egyszer feje fölé emeljen egy trófeát.
A szilágysági születésű játékos kiemelte, mivel két fronton is harcolnak, gyakorlatilag háromnaponta kellett és kell pályára lépniük, így az FCSB lépéselőnyben van, de abban bízik, hogy a döntő napjára visszanyerik fizikai formájukat és fel tudják venni a harcot az ellenféllel.
A szerdán este 8 órakor kezdődő Sepsi OSK–FCSB kupadöntőt a román sportcsatornák, a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport élőben adják, de a mérkőzést magyar kommentárral az M4 Sport szintén élőben közvetíti.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!