Telt ház, 13 ezer néző előtt rendezték meg a csütörtök esti kazahsztáni találkozót, amelyen mindkét csapat ugyanazzal a kezdővel állt fel, mint az egy héttel ezelőtti, 1–1-gyel végződött sepsiszentgyörgyi első mérkőzésen.
Küzdelmes játékot hozott az összecsapás eleje, amikor sok volt a pontatlanság és a szabálytalanság. Aztán átvette a kezdeményezést a Sepsi, az első lehetőségei az első negyedórán túl érkeztek, rövid időn belül Ciobotariu, Safranko és Alimi lövését is blokkolták. Kevéssel ezek után a túloldalon Szamorodov válaszolt, távolról fölé lőtt.
A 29. percben a hazaiaké volt a legnagyobb helyzet, China ziccerénél Niczuly nagyot nyújtózva védett.
A szünethez közeledve lüktetővé vált a játék, veszélyesebbek voltak a székelyföldiek támadásai. Ștefănescu középre tartó lövése nem jelentett gondot Pokatilovnak, és Alimi távoli kísérlete elkerülte a kaput.
A Sepsi OSK játékosai nem tudták kihasználni a kazah védelem hibáját, a kapusuk a tizenhatos vonalán mentett, a labda ismét az albán középpályáshoz került, aki ezúttal sem találta el a kapu felületét. Az első félidő utolsó lehetősége a kazahoké volt, Santana kisodródva mellé durrantott.
Hazai helyzettel kezdődött a második játékrész, Szamorodov lövésénél a háromszékiek kapusa a helyén volt. Nem sokkal később Dumitrescu beadásával a kapufát találta el, majd szabadrúgás következtében Alimi harmadszor is lövőhelyzetbe került, de a tizenhatos közeléből is célt tévesztett.
A Sepsi irányította a játékot, a 61. percben Păun távoli löketét kitornászta az Aktobe kapusa. A sepsiszentgyörgyiek törekvései hamarosan eredményre vezettek, Ștefănescu szögletét Păun fejelte a hálóba.
A gól után egyből visszahúzódott a Sepsi, az Aktobe kisebb nyomás alá helyezte a vendég kaput, szintén szögletek után veszélyeztetett, de nagy helyzetet nem tudott kidolgozni. Liviu Ciobotariu vezetőedző gárdája megtartotta a minimális előnyét és kiharcolta a továbbjutást.
A Sepsi OSK története során először jutott be az Európa Konferencia Liga rájátszásába, azaz egy lépésre került a csoportkörtől, ahol a Bodø/Glimt lesz az ellenfele. A norvég együttes a hazai háromgólos győzelem után az idegenbeli visszavágót is 3–0-ra nyerte meg az örmény Pjunyik Jereván ellen.
Két romániai együttes lesz érdekelt a Konferencia Liga rájátszásában, a Sepsi OSK mellett a Konstancai Farul is továbbjutott.
A bajnoki címvédő kettős győzelemmel ejtette ki az észt Flora Tallinn csapatát, a hazai 3–0 után szerdán idegenben 2–0-ra nyert. A playoff-körben a Farul ellenfele az Európa Liga harmadik fordulójából kiesett HJK Helsinki együttese lesz, amely mindkét mérkőzésen 2–1-re alulmaradt az azeri Qarabaggal szemben.
Az FCSB búcsúzott a harmadik számú európai kupasorozattól, miután a gól nélküli hazai odavágó után csütörtökön este 2–0-s vereséget szenvedett a dán Nordsjaelland otthonában. A bukarestiek az első félidő végén büntetőgólt követően kerültek hátrányba, majd a 62. percben tíz játékosra fogyatkoztak, mivel Vlad Chiricheșt kiállították, a házigazdák pedig a végjátékban a második találatukkal bebiztosították a továbbjutást.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!